800 ezer nettó alatt alig lehet kamionsofőrt találni

2022. február 1. – 10:27

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány, a bizonytalan ellátás, a Brexit, a mobilitási csomag, az energiaválság, az elszabaduló üzemanyagárak, az infláció és a forintárfolyam csak néhány azok közül a jelenségek közül, melyek napjainkban jelentősen befolyásolják a közúti fuvarozás önköltségét – írja a legnagyobb taglétszámú hazai közúti fuvarozói érdekképviselet alapján a Napi.hu.

Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary ügyvezető főtitkára a lapnak azt mondta, hogy 800 ezer forint nettó alatt nehéz megbízható, gyakorlott kamionsofőrt találni.

„Hatalmas a fluktuáció, a gépkocsivezetők a legapróbb probléma miatt is könnyen váltanak, mert rengeteg a meghirdetett állás. Emellett kiöregszenek, és a fiatalok nem jönnek olyan ütemben, ahogy az kielégítő lenne. Sok olyan vállalkozásról tudni, ahol akár 5-10 kamion is áll a telephelyen, mert nincs, aki ráüljön azokra” – írja a lap az ügyvezető főtitkárra hivatkozva.

A üzemanyagárat a kormányzat 2021 végén ugyan maximalizálta, de ez átmeneti állapot, a szakértők szerint a fuvarozók másik legjelentősebb költségeleme a személyi ráfordítások összessége, reláció függvényében 25-32 százalékos részarányt képvisel a költségszerkezetben. A NiT Hungary szerint ezért hosszú távra célszerű és érdemes egy indexálási rendszert alkalmazni a folyamatos utánkövetésre.

A benzinárstopról ebben a cikkünkben írtunk részletesen, a Brexithez kapcsolódó sofőrhiányról ebben a cikkünkben talál videóösszefoglalót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!