Márciustól Yettel néven fut a Telenor

2022. január 27. – 10:18

Márciustól Yettel néven fut a Telenor
Az átnevezett vállalat új logója – Fotó: VIlági Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Közel 12 év után ismét nevet vált Magyarország egyik legnagyobb telekommunikációs cége. 2010-ben a Pannon GSM használata helyett átvették az akkori norvég anyavállalat, a Telenor nevét, logóját és arculatát, viszont mivel lassan négy éve új tulajdonos van, a vezetőség úgy döntött, nem licencelik tovább a norvég nevet.

Így lesz márciustól Yettel az új név.

Az új színek hivatalosan a navy blue és a „Yettel-lime”.

A következő hónapot arra használják majd, hogy Magyarországon, Bulgáriában és Szerbiában elterjesszék az új nevet és arculatot. Ehhez itthon egy országos kampányt indítanak, ami egyrészt arról szól, hogy el kell búcsúzni a Telenortól, és helyette fel kell venni valami újat. A szolgáltatások, elérhetőségek egyelőre nem változnak.

Az egyik arculatváltós plakát – Fotó: Telenor / Yettel
Az egyik arculatváltós plakát – Fotó: Telenor / Yettel

„Üzleti stratégiánk három fő célkitűzésre összpontosít. Először is szeretnénk ügyfeleinknek a legjobb szolgáltatási élményt nyújtani. Célunk továbbá a legkorszerűbb távközlési hálózatok üzemeltetése, valamint a legmagasabb szintű vállalati hatékonyság és eredményesség elérése. Az erős márka kulcsfontosságú az elképzeléseink megvalósításához”

– mondta Marek Slacik, a TMT CEE, PPF Telecom Group ügyvezető igazgatója.

A telekommunikációs céget 2018-ban vette meg a tavaly helikopterbalesetben elhunyt cseh milliárdos, Petr Kellner befektetői csoportja, a PPF Group, de 2020 októbere óta a TMT Hungary B.V. (ez a társaság tartja a kezében a Telenort és a Telenor Real Estate Hungary Zrt.-t) tulajdonhányadának 25 százaléka már a magyar államé. A maradék 75 százalék a PPF-é. Már 2020 végén írtunk a Telenor – és más cégek – esetleges névváltásáról, bár akkor még csak annyi volt valószínű, hogy 2021-ben még nem vált arculatot a cég

A Hwsw.hu még decemberben írt arról, hogy névtelenséget kérő forrásuk szerint a cseh vállalat már eldöntötte, hogy hiába használhatnák márciusig a Telenor márkanevet, inkább még 2022 elején változtatnak.

A Pannon GSM 1994-ben indította el kereskedelmi mobilszolgáltatását, ekkor még az Antenna Hungária, a Mol, a Videoton, a Wallis Holding, valamint a dán, a finn, a holland és a norvég állami telefontársaságok tulajdonában volt. Ahogy teltek az évek, egyre több tulajdonos szállt ki, végül a norvég Telenor egyedül maradt – ezért is vette 2010-ben a saját nevére a magyar céget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!