A pályaelhagyó taxisok még nem tértek vissza

2022. január 27. – 06:26

Másolás

Vágólapra másolva

Kilábalóban a taxis szektor a koronavírus-járvány okozta sokkból, de messze még a járvány előtti szint, idézte az MTI a Világgazdaság cikkét.

A lap emlékeztet arra, hogy

2020-ban 40 százalékkal, a tíz évvel ezelőtti szintre esett a taxitársaságok összesített árbevétele, az adózás előtti eredményük pedig gyakorlatilag lenullázódott.

Abban az évben csaknem ezerötszáz taxis egyéni vállalkozó adta vissza az engedélyét, ezzel 20 százalékkal esett a számuk, az alkalmazottaké pedig több mint 30 százalékkal.

2021-ben már biztató jelek látszottak, újra növekedni kezdett az egyéni taxis vállalkozók száma, és bár ez még messze nem kompenzálta a korábbi zuhanást, megállt az alkalmazottak számának esése, sőt, valamennyire nő is. A kereslet ugyan felfutóban van, de még nem állt vissza a korábbi szintre, és az egyéni vállalkozók közül egy sem tért még vissza.

Az Opten összesítése szerint a társaságok árbevétele 2020-ban hatmilliárd forint körül alakult a 2019-es 10,3 milliárd után. Adózás előtti eredményük a járvány előtti évben még 800 millió forint volt, 2020-ban már csak 52,4 millió.

A taxisok szerint hiába van egyre nagyobb kereslet a szolgáltatásukra, ha a pandémia közvetve továbbra is megnehezíti az életüket, és az általános drágulás ellenére nem emelhetnek a tarifájukon. Vagyis a létszámhiányon túl is összetett problémáról van szó:

  • A fővárosi lezárások miatt a legtöbb útvonal lassabb most, mint a járvány kezdete előtt, így miközben eleve kevesebb a taxis, a hiányt csak fokozza, hogy minden út hosszabb ideig lefoglalja az adott taxit.
  • A koronavírus miatt tapasztalható autóalkatrész-hiányként jelentkezik ebben az esetben, ami miatt ha egy taxis járművét szervizelni kell, az akár hetekre is kieshet a forgalomból.
  • Megdrágultak az alkatrészek, illetve az autók ára is megugrott, a taxisok költségeit tovább növeli az is, hogy a magyarországi taxik átlagos kilométerdíja alig felerészben követi a benzin és a gázolaj áremelkedését.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!