A világ legnagyobb tengeri áruszállítója szerint még sokáig késések várhatók a kereskedelemben

2022. január 11. – 21:14

Másolás

Vágólapra másolva

A világ legnagyobb konténerszállítója, a dán A.P. Moller – Maersk kedden egy közleményben figyelmeztette ügyfeleit, hogy a tengeri szállítmányozásban a koronavírus első hulláma óta tapasztalható késések és megnövekedett várakozási idők a közeljövőben nem fognak megszűnni – írja a Reuters. A cég azt is kiemelte, hogy a jelenlegi torlódásokon kívül a vírus új variánsai és az azokkal járó lezárások is befolyásolják a szállítási képességeiket.

A teherhajók forgalma a koronavírus első hullámában akadt meg, amikor a gazdaság hirtelen leállásával együtt sok konténerhajót kint hagytak a nyílt tengeren. Mikor aztán a gazdaság később újraindult, a sokszor hónapokig lezárt kikötők előtt rostokoló hajókon lévő konténerek egy részére már nem volt szükség, és szervezési bonyodalmak alakultak ki abból, hogy ezeket hova szállítsák vissza. A káosz és a hirtelen megugró kereslet árnövekedést okozott, a hirtelen jött nyereséget látva pedig a nagyobb cégek nem is igyekeztek bővíteni kapacitásaikat, tovább generálva a késéseket.

„Sajnos 2022 nem úgy kezdődött, ahogy reméltük”, írja a Maersk a közleményében, hozzátéve, hogy a szakértők szerint a késések még mindenképp ki fognak tartani egy ideig. A konténerhajóknak a legnagyobb várakozási ideje az Egyesült Államok nyugati partján van, a Los Angeles-i Long Beachben például átlagosan 38-45 napot kell várnia minden hajónak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!