Egy pókerpartin tudta meg, mi az a bitcoin, a világ leggazdagabbjai közé került a kriptotőzsdés vállalkozó

2022. január 11. – 16:01

Másolás

Vágólapra másolva

Bekerült a világ leggazdagabbjai közé a Bloomberg milliárdoslistáján a Binance kriptotőzsdét vezető Changpeng „CZ” Zhao, írja a CNN. Zhao 2017-ben indította el a Binance-t, amelyet fokozatosan a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéjévé tett.

A Bloomberg szerint a kínai-kanadai vállalkozó vagyona mintegy 96 milliárd dollárt ér, és a meggazdagodása jól példázza mekkora üzleti lehetőségek vannak a kriptovalutákban. Tavaly Vitalik Buterin, az ethereum megalkotója és Brian Armstrong, a Coinbase alapítója is milliárdos lett. Zhao kedden úgy reagált a Bloomberg rangsorára: a vagyoni rangsorok helyett a jótékonysági és emberbaráti erőfeszítések rangsorolására lenne szükség.

A Binance szóvivője a CNN-nek arról beszélt, hogy Zhao a vagyona nagy részét, mintegy 99%-át majd el kívánja adományozni. Az elmúlt években más ismert milliárdos vállalkozók, például Mark Zuckerberg is aláírta azt a Warren Buffett valamint Bill és Melinda Gates által indított kezdeményezést, amely arra ösztönzi a világ leggazdagabbjait, hogy vagyonuk nagy részét jótékony célokra ajánlják fel.

Zhao 2013-ban egy pókerpartin tudta meg, mi az a bitcoin, ezután döntött úgy, hogy minden pénzét kriptóba fekteti, még a lakását is eladta, hogy bitcoint vásárolhasson.

Más tőzsdékhez hasonlóan a Binance is jelentős szabályozási akadályokkal szembesült az elmúlt hónapokban világszerte, az Egyesült Királyságban például betiltották, és más országokban, köztük Kanadában is korlátozták a tevékenységüket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!