Az elektromos autók terjedése nagy bevételkiesést okoz a brit költségvetésnek

2022. január 11. – 15:16

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy adóbevétel-kiesést okoz a brit költségvetésnek az elkövetkező években az elektromos autók terjedése a RAC Foundation kedden publikált tanulmánya szerint, amelyből az MTI szemlézett.

A brit költségvetésnek 2019-ben, a járvány előtt 16,4 milliárd font bevétele származott a forgalomban lévő 32,9 millió jármű fogyasztásának üzemanyag-adójából. Az elektromos járművek elterjedésének optimista forgatókönyvét feltételezve az üzemanyag-adóból származó bevétel 2028-ra 11,4 milliárd fontra csökkenhet.

Az 5 milliárd font csökkenés nagyjából megfelel annak az összegnek, amit a brit költségvetés az autópályák és főútvonalak üzemeltetésére, karbantartására és bővítésére évente fordít.

A tanulmány azonban azt is kimutatta, hogy az üzemanyag-adóból származó bevétel csökkenését rövid távon mérsékeli, hogy az autósok a dízeljárművekről benzines és plug-in hibrid autókra állnak át. Ha egyenesen elektromos autókra állnának át, jóval nagyobb lenne az adóbevétel csökkenése.

Az SMMT autóipari szakmai képviseleti szervezet jelentése alapján 2021-ben 48,1 százalékkal zuhant a dízeles autók értékesítése az előző évihez képest, és mindössze 8,2 százalékát adták a teljes értékesítési volumennek. 2020-ban az eladott autóknak még 16,0 százaléka volt dízel.
A hibrid autók értékesítése viszont 64,7 százalékkal nőtt a teljes volumen 18,0 százalékára. A legkeresettebbek a benzines autók voltak 46,3 százalékkal, de az előző évinél 15,7 százalékkal kisebb volumenben.

Az Alapjárat ebben a cikkben foglalt össze mindent, amit tudni érdemes a zöld rendszámról, illetve arról, mennyire lehet vele adót spórolni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!