Nem csak a sertésnél, a baromfitermékeknél is árrobbanás jöhet, 25-30 százalékos drágulásra kell készülni idén
2022. január 11. – 08:59
Három lépcsőben, összesen 25-30 százalékkal emelkedhet idén a baromfitermékek ára – erről a Baromfi Termék Tanács elnöke beszélt az ATV híradónak.
„Ezt több lépcsőben fogja megvalósítani a kereskedelem, vélhetőleg január vége felé, egy pedig majd a kora tavaszi időszakban várható, és még valószínű ekkor is szükség lesz nyári, nyár eleji áremelkedésre” – mondta Csorbai Attila, aki szerint a megnövekedett takarmány- és rezsiköltségek miatt van szükség áremelésre.
Pár nappal ezelőtt Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke beszélt arról, hogy a sertéshúsok piacán is árrobbanás jöhet. Éder nem részletezte, hogy mekkora drágulásra számít pontosan, annyit mondott csak a rádióműsorban, hogy a teljes élő sertés előállítási ára 65-70 százalékban a takarmányáron múlik, az pedig 25-30 százalékot emelkedett.