8,5 százalékkal magasabbak voltak az átlagbérek októberben, mint egy évvel korábban

2022. január 4. – 10:08

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly októberben a teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottak átlagkeresete 8,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, írta meg az MTI kedden a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása alapján. Konkrét számok is vannak, persze: eszerint a bruttó átlagkereset 431 300, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 286 800 forint volt.

Hozzátartozik ugyanakkor az igazsághoz az októberi, 6,5 százalékos infláció is: ezzel számolva a reálkeresetek 1,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A KSH egyébként kilenc éve nem mért olyan magas inflációt Magyarországon, mint 2021 októberében. Jelentősen drágult az üzemanyag, a szeszes italok, a dohányáruk. Az élelmiszerek átlagosan 5,2 százalékkal drágultak, de ezen belül például az étolaj ára 30,4 százalékkal, a liszté 12,5 százalékkal, míg a baromfihúsé 9,3 százalékkal nőtt.

Az első tíz hónapban 3,7 százalékkal nőtt a reálkereset

A bruttó keresetek a vállalkozások körében 6,9, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben – ezt meghaladóan, 9,4 százalékkal nőttek.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 409 200 forintra becsülhető, ez pedig 8,4 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. A bruttó kereset mediánértéke (aminél ugyanannyian kerestek többet, mint ahányan kevesebbet) 350 100 forint volt, és ez 7,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

2021 első tíz hónapjában, 2021. január-októberben a bruttó átlagkereset 428 900, a nettó átlagkereset 285 200 forintot ért el, mindkettő 8,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A reálkereset 3,7 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,6 százalékos növekedése mellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!