Ismét egymilliárd dollárért adott el Tesla-részvényeket Elon Musk
2021. december 29. – 10:00
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója ismét több mint egymilliárd dollárért adott el Tesla-részvényeket saját pakettjéből, írja az MTI. Az amerikai tőzsdei felügyeletnek benyújtott jelentés alapján Elon Musk 934 ezer részvényt értékesített 1,02 milliárd dollárért. A Tesla alapító-vezérigazgatója egyben a vállalat legnagyobb részvényese is.
Elon Musk november elején indított szavazást a Twitteren arról, hogy adjon-e el részvényeket adófizetés érdekében Tesla-pakettjéből, a szavazás igennel zárult, azóta pedig 15,6 millió Tesla-részvényt adott el, és ezzel 16,7 milliárd dollár bevételre tett szert. Legutóbb a múlt héten értékesített 934 ezer részvényt 928 millió dollárért. A birtokában lévő pakett 10 százalékának az értékesítéséhez a szavazás eredménye alapján 17 millió részvényt kell értékesítenie. Musk több mint 11 milliárd dollárt adózik idén.
Elon Musk jelenleg a világ leggazdagabb embere. A Bloomberg számításai szerint 278,9 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, ami az idén az év eleje óta nyolcvan százalékkal emelkedett. A Forbes kimutatása szerint vagyona a hálaadásnapi ünnepek előtt még 300 milliárd dollár felett volt.
Musk vagyona csökkenése ellenére is messze megelőzi a világ második leggazdagabb emberét, Jeff Bezost, az amazon.com alapítóját, aki a Forbes szerint 196 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik. A harmadik helyen a francia divatmágnás Bernard Arnault áll 187 milliárd dollárral, a negyediken pedig Bill Gates, a Microsoft társalapítója 136 milliárd dollárral.