Budapest, Eger, Pécs és a fürdővárosok vonzzák a legtöbb turistát az ünnepek alatt

2021. december 25. – 12:06

Másolás

Vágólapra másolva

A Szallas.hu adatai szerint Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Pécs és Hévíz vonzza a legtöbb turistát az ünnepek alatt, írja az MTI. A vírushelyzet erősítette azt, hogy a karácsonyt inkább otthon töltik a családok.

Az oldalon karácsonyi időszakra elérhető csaknem 15 ezer szálláshelynek az egyharmada még mindig szabad. Csak a kiemelkedő szállodák teltházasak, amelyeknek egész évben nagy látogatottságuk.

Szilveszterre ugyanakkor az oldalon közvetített szálláshelyeknek már csak alig tíz százaléka szabad.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrég közzétett adatai szerint 2020 októberéhez képest 79%-kal nőtt ugyan a vendégéjszakák száma, de 2019 októberéhez képest így is 31%-kal kevesebb. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma – elsősorban a járványügyi korlátozások bevezetése miatti alacsony bázis következtében – több mint hat és félszeresére emelkedett, de még így is 48%-kal kevesebb volt, mint két éve.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!