Karácsony előtt levont a számlájáról 41 ezret a bank, kiderült, hogy egy augusztusi vásárlás elszámolásával késett az OTP, ráadásul sokaknál

2021. december 25. – 06:45

Másolás

Vágólapra másolva

Olvasónk meglepődve tapasztalta, hogy decemberben egyszer csak levontak 41 ezer forintot az OTP-s számlájáról, hirtelen nem tudta hová tenni a tranzakciót. Felhívta a bank call centerét, ahol egy órát várakozott, mire sikerült ügyintézővel beszélnie, aki elmondta neki, hogy azért kellett ennyit várnia, mert nem egyedi esetről van szó, és az érintettek egy része is most telefonált be.

Kiderült, hogy egy augusztusi Tesco-s vásárlásának összegét akkor valamiért nem vonták le a számlájáról, csak négy hónappal később, decemberben. Nyáron volt elegendő pénz a számláján, hiszen el is tudta hozni a boltból a megvásárolt termékeket, fel se tűnt neki, hogy nem vonták le akkor a pénzt. Olvasónk hangsúlyozta, természetesen azzal nincs baj, hogy ténylegesen is levonják azt a pénzt a számlájáról, amit korábban már elköltött, csak a karácsonyi bevásárlások idején váratlanul érte a nagy összegű levonás, hiszen nem jelezték előre, hogy ez pontosan mikor fog megtörténni. Kényelmesebb lett volna számára, ha zárolják a számlán az összeget, hogy ne is tudjon hozzáférni a vásárlás után, vagy ha jelzik előre, mikor vonnak majd. A decemberi levonás után egyébként kapott egy sms-t az OTP-től, melyben technikai hibára hivatkoztak, és elnézést kértek tőle.

Megkérdeztük az OTP-től, hogy mennyire széles körben érintette az ügyfeleket ez a technikai hiba. „Technikai hiba miatt egyes korábbi tranzakciókat csak később számolta el az egyik rendszerünk. Az érintett ügyfeleket tájékoztattuk a hibáról és elnézést kértünk érte. Fontos kiemelni, hogy az érintett tranzakciók csak egyszer teljesülnek, ezt ügyfeleink a számlatörténetben ellenőrizhetik. Az okozott kellemetlenségért ezúton is elnézést kérünk ügyfeleinktől. A technikai hibát orvosoltuk” – válaszolták megkeresésünkre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!