Kikutatták, hogy hol a legjobb élni Magyarországon: hát persze, hogy a budai Vár környékén

2021. december 20. – 22:50

Kikutatták, hogy hol a legjobb élni Magyarországon: hát persze, hogy a budai Vár környékén
Hiába drágulnak évről évre a budai lakások, így is mindig lesz rájuk vevő – Fotó: Patrice Hauser / Hemis via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A főváros két belső kerülete, az I. és az V. kerület áll az Otthon Centrum élhetőségi rangsorának élén, írja a cég közleménye alapján az MTI. A tíz legélhetőbb település közé még hat másik budapesti kerületet soroltak be az „életminőség-indikátor” szerint – vidékről Eger került be elsőként a hatodik helyre, majd Veszprém a kilencedikre.

Hatodik éve állítja össze az ingatlanközvetítő cég a rangsort, amit egészségügyi, oktatási, foglalkoztatási és népmozgalmi mutatószámokat figyelembe véve alakítottak ki, összefésülve a KSH összesített adataival a társasházi lakások árairól. Az Otthon Centrum szerint a vásárlók hajlandók többet fizetni a magasabb életminőségért, emiatt aztán

a jobb körülményeket biztosító városokban folyamatosan emelkednek az ingatlanárak – de a vándorlási mérleg is pozitív.

A top tízben az élen végzett Várnegyed és Belváros-Lipótváros mellett bekerült három pesti (VI., VII., IX.) és három budai (II., XI., XII.) kerület is. A budapesti rangsor végén állnak viszont a külső pesti kerületek (XVII., XVIII., XXI., XXIII.), főleg azért, mert innen sok időbe telik munkába járni.

A középmezőnyben végeztek a vidéki nagyvárosok, mint Székesfehérvár, Pécs, Szeged, Győr, Debrecen és Miskolc – és hozzájuk hasonlóan végeztek a fővárosi agglomeráció települései is, mint például Gödöllő vagy Szentendre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!