NER-közeli üzleti körök vehetik meg a Euronews-csoportot

2021. december 20. – 17:21

NER-közeli üzleti körök vehetik meg a Euronews-csoportot
Az Euronews stúdiójában – Fotó: Jean-Philippe Ksiazek / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A portugál Alpac Capital szerezhet 88 százalékot a Euronews médiavállalatban. Az új befektető és vezetője, Pedro Vargas David jól ismert itthon, előbbinek van egy magyar társbefektetőkkel működtetett alapja, utóbbi pedig olyan ismert cégek igazgatósági tagja, mint a 4iG vagy a Metalcom. A befektető környezetében határozottan cáfolják, hogy magyar politikai szándékok, vagy magyar finanszírozás lenne a mostani deal mögött.

A portugál Alpac Capital csoport vásárolta meg a Euronews médiacsatorna többségét – írta meg a Reuters, majd nyomában itthon az Mfor is.

A befektető jól ismert itthon is, a cég meghatározó vezetője ugyanis az a Pedro Vargas David, aki a 4iG és a Metalcom igazgatóságában is benne van, és egy hazai kockázati tőkés befektetésben is érdekelt. Az East West European Venture Capital Fund a magyar Exim, a Mol és az OTP tőkéjével is gazdálkodik.

Mi ebben a cikkben még az Index.hu színeiben írtunk róla portrét. Az írásban bemutattuk, hogy Pedro Vargas David cége Budapesten, Lisszabonban és az Egyesült Arab Emírségekben működtet irodát. Pedro Vargas David édesapja pedig az a Marió David volt portugál néppárti politikus, aki Orbán Viktor barátja és közeli szövetségese volt, és akit 2016. április 14-én egy Lisszabonban rendezett ünnepségen Orbán a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntetett ki. Az Alpac Capital SA 2013-as alapítása óta több mint 150 millió euró értékű tőkét helyezett ki többségében az infokommunikációs, pénzügyi és energetikai iparágakban működő európai vállalatokba.

Magyar szál?

Meglepő módon a városban mégsem az a pletyka terjedt el, hogy ezeknek a korábbi befektetőtársaknak lehet köze a mostani vásárláshoz, hanem az, hogy a deal finanszírozásában egy másik magyar bank, a Magyar Bankholding valamelyik tagbankja (mi konkrétan az MKB-t hallottuk) vállalhat a jövőben hitelezői szerepet.

Természetesen erről igyekeztünk a feleket megkérdezni. Az MKB jelezte, hogy

az MKB Bank Nyrt. az ügyet nem kívánja kommentálni. Általános banki kommunikációs gyakorlatunk, hogy piaci, akár a sajtóban is megjelenő pletykákra nem reagálunk.

Az Alpac Capital pedig úgy állapodott meg az eladóval, hogy csak az ügylet zárása után oszt meg részleteket, addig Pedro Vargas David csak egy (egyeztetett) nyilatkozatot tett, amit a Le Figaró francia lapban lehetett olvasni.

Azok, akiket az Alpac környezetében mégis elértünk, eltérően vélekedtek, de azt rögzítették, hogy jelen pillanatban biztosan nincsen aláírt banki finanszírozás az ügylet mögött, ilyen esetekben mindig több bankkal is érdemes tárgyalásokat folytatni, de ebben az esetben az a legvalószínűbb, hogy az ügylet 100 százalékban saját tőkéből valósul meg. A Euronews ugyanis most nehezen értelmezhető egy bank számára, mert erősen veszteséges.

„Én olyat már hallottam, hogy egy barátom bankár, de olyat, hogy baráti bank, nem ismerek”

– mondta a portugál befektető egyik kapcsolata, aki szerint egyáltalán nem lesz bankhitel a deal mögött.

A cégnek amúgy van egy magyar vezetője is, Vajai Péter, aki korábban a PwC-nél dolgozott, de az Apelso bizalmi vagyonkezelő cég alapításában is közreműködött.

Az eladó

Az eladó Afrika leggazdagabb családja, az egyiptomi keresztény Sawiris família, amely főleg távközléssel szerezte hatalmas vagyonát. Hogy miért vesz egy afrikai befektető az EU véleményét tükröző, Brüsszelből finanszírozott csatornát?

Volt, aki azt mesélte nekünk, hogy a keresztény család egyfajta európai politikai védelmet remélt, amikor Egyiptomban erősödött a Muszlim Testvériség szélsőséges iszlamista csoport, 2013 után a szervezet ugyanis sorozatban gyújtotta fel a keresztény templomokat.

A család legnagyobb értékét, az Orascom-cégcsoportot még az apuka, Onsi Sawiris alapította, ő az idén halt meg. A három fia, vagyis Naguib, Samih és Nassef mind dollármilliárdos. A Euronews a legidősebbé, Naguifé volt, de a leggazdagabb éppen a legfiatalabb, vagyis Nassef, aki jelenleg a világ leggazdagabb arab embere, és egyben ő az Aston Villa elnöke is.

Veszteséges működés

A csatornát az 1990-es öbölháború nyomán, amolyan európai CNN-ként hozták létre. A tulajdonosi struktúra többször is változott. A Euronews korábban állami európai csatornák konzorciumáé volt, mielőtt Sawiris 2015-ben átvette az irányítást, most a Media Globe Networks (MNG), a Sawiris család luxemburgi holdingja volt a tulajdonos.

A Euronews műsorszolgáltató az elmúlt időszakban komoly veszteségekkel küzdött, rossz évet zárt tavaly is, a forgalma 23 százalékkal, 58 millió euróra zuhant az egy évvel korábbihoz képest, és 16 millió eurós veszteséget könyvelt el, az idén is várhatóan 13-14 millió euró lesz a mínusz, jövőre a tervek szerint ezt már közel a felére (8 millió euró körüli összegre) lehet redukálni.

Az Euronews részvényeinek maradék 12 százaléka egy közszolgálati műsorszolgáltatókból és helyi hatóságokból álló konzorcium kezében marad, mint a France Televisions, az olasz RAI és az Abu Dhabi Media Investment Company (ADMIC). Volt, aki azt mesélte nekünk, hogy az Alpac a McKinsey globális tanácsadó cég segítségével szeretné restrukturálni a céget, a cégvezető korábban maga is dolgozott a tanácsadócégnél.

A Figaro-cikk

Pedro Vargas David a Figarónak mindenesetre azt mondta, hogy a befektetés jó üzleti lehetőség, hisz a Euronews erős növekedési potenciáljában, és a befektetéssel a digitális fejlődést szeretnék elősegíteni.

A 160 országban jelenlévő láncról úgy vélte, hogy 2023-ra újra egyensúlyba kerülhet, és szeretne befektetni a közelmúltban elindított tematikus tartalmakba is (Euronews Travel, Green, Next és Culture), amely a televíziós csatorna által elért 400 millió háztartáson túl új közönséget is vonzott.

A befektető deklarálta, hogy szeretne az Európai Bizottságnak is spórolni, ha ugyanis a csatorna gazdaságos lesz, akkor nem szorul az Európai Bizottság eurómilliós támogatásaira.

„Szeretnénk népszerű formában bemutatni az Európai Unió projektjeit, átadni, hogy mi történik Brüsszelben. Ez egy piaci rés, erre igény van, és nyomott áron tudtuk megvenni a csatornát”

– mondta a lapnak Pedro Vargas David, aki azt is garantálta, hogy minden ellenőrzési mechanizmus, így a 400 újságíró szerkesztői függetlensége változatlan marad. Egyetlen személyi változásról hallani, Michael Peters vezérigazgató a jövőben elnökként folytatja.

Hazai vonatkozások

Ami pedig a magyar vonatkozásokat illeti, Pedro Vargas David itthon fontos befektető, a 100 százalékos tulajdonosa a Bartolomeu Investment Kft.-nek, amely korábban a Hungarodigitel Kft. többségi tulajdonosa volt, majd egy részvénycsere után a 4iG Nyrt. több mint 5 százalékos tulajdonosa lett. Az üzletember ezen kívül benne van a szentesi–fővárosi MetalCom igazgatóságában is, a távközlési csoport többek között az okos kerítésekről és a Honvéd révén a legújabbkori focis szerepvállalásáról ismert.

Az Alpac környezetéből most azt hallottuk, hogy az ügyletnek nem a magyar csatorna vagy a magyar politikai élet befolyásolása volt a célja. A deal előtt a Mollal, az OTP-vel, illetve az Eximmel nem egyeztettek erről a döntésről a portugálok, hanem – mint mesélték nekünk – a befektető korábban maga is dolgozott Brüsszelben és hisz abban, hogy miképpen Washingtonnak van hangja a globális médiában, úgy Brüsszelnek is lehet.

A Euronewsnak két fontos magyar vezetője is van, Barabás Péter Lyonban a központban tartalmi vezető, míg a Média 1-nek nemrég nyilatkozó Kert Attila Budapesten a helyi csatornát vezeti, állítólag változás nem várható.

Azt is hallottuk, hogy a médiát megvásárló új alapnak nincsen köze az Alpac korábbi alapjaihoz. A számunkra legizgalmasabb pletykát, vagyis azt, hogy az ügylet mögött magyar bankhitel állhat, egyelőre hivatalosan tehát senki nem erősítette meg, mint többen is elmondták, jelenleg nincsen bankhitel-megállapodás az ügylet körül.

Az alap különböző európai országokból származó befektetői akár 100 százalékban saját erőből is meg tudják venni az eszközt, ugyanakkor a jövőben a tárgyalások még nyitva állhatnak. Mint hallottuk, ez egy érzékeny ügylet, amely ma még erősen az EU finanszírozására szorul, itt óriási öngólt lőne a befektető, ha valami homályos finanszírozással vagy a függetlenség csorbításával felbosszantaná Brüsszelt. Meglátjuk, természetesen ha a jövőben mégis valamilyen magyar szál erősebben felbukkanna a portugál befektetés körül, azonnal igyekszünk jelezni.