A magyar fiatalok több mint a fele érzi biztosnak az állását egy kutatás szerint

2021. december 11. – 11:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A K&H ifjúsági index harmadik negyedéves kutatása szerint a huszonéves korosztály 62 százaléka látja biztosnak a helyzetét munkavállalóként, 60 százalékos elégedettséget legutóbb a járványt előtt mértek. Egy éve azonban, mikor javában tombolt a koronavírus és a bizonytalanság, a felmérésben résztvevő fiatalok csupán 45 százaléka nyilatkozta azt, hogy biztosnak érzi az állását.

A kutatás 2012 óta negyedéves rendszerességgel méri a 19-29 év közötti, városokban élő fiatalok elégedettségét és várakozásait a karrierükkel kapcsolatban. A vizsgálatban 2016 óta negyedévente 300 fiatal vesz részt.

A felmérésből az is kiderül, ami szintén biztató, hogy a fiatalok csupán 6 százaléka látja a helyzetét bizonytalannak, ami jelentős csökkenés az éves összevetésben. Kevésbé rózsás a helyzet azonban, ha a munkahelyi megbecsülésekről szóló kimutatásokat nézzük. A visszajelzések alapján ugyanis tízből csupán négy fiatal mondhatja el azt, hogy úgy érzi megbecsülik a munkahelyén, és ez az arány az elmúlt másfél évben nem is nagyon változott a felmérések szerint.

(Forrás: MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!