4iG: magyar–német–portugál óriáscég formálódik, amely privatizálná a magyar távközlési ágazatot

Legfontosabb

2021. november 25. – 11:05

4iG: magyar–német–portugál óriáscég formálódik, amely privatizálná a magyar távközlési ágazatot
Harcijármű a német Rheinmetall és a magyar állam zalaegerszegi gyáravató bokrétaünnepségén – Fotó: Varga György / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Egy méretes német hadiipari cég, a Rheinmetall AG a tőzsdén jegyzett 4iG Nyrt. stratégiai befektetőjévé szeretne válni. Rohamtempóban épül egy gigantikus cég, amely a korábbi közlemények alapján akár pályáztatás nélkül többségi kontrollt szerezhetne mindenféle kritikus hazai, ma még állami távközlési eszköz felett.

Egy nagy düsseldorfi hadiipari cég, a Rheinmetall beszállna a 4iG-be, a magyar informatikai piac, így az állami rendszerintegrációs megbízások koronázatlan királyába. Mindjárt mutatjuk a bejelentés részleteit, de egy pillanatra kezdjük a big picture-rel.

El tudja képzelni azt, hogy a magyar állam mindenféle privatizációs eljárás vagy nyílt pályázat nélkül magáncégeknek adja oda egy állami cég többségét? Talán ez így elsőre nem tűnik reálisnak. Olyat persze már hallottunk mostanában, hogy kevés vagy csak egyetlen induló érkezik egy 35 éves koncesszióra, olyat is gyakran hallottunk, hogy ingatlanok vagy részvénycsomagok ajándékként valamely alapítványt gazdagíthatnak a jövőben.

De azt, hogy az állam az egyik legkritikusabb ágazatban, a távközlésben mindenféle nemzetbiztonságilag is létfontosságú eszközt, olyan hálózatot, ahol a villamosenergia-rendszer, a választások, a katasztrófavédelem fut, vagy mobiloperátor-részesedést, toronyépítő részesedést, földfelszíni sugárzást, műholdas céget, űrkutatást, rendezvényszervező bajnokot, egyszóval

egy komplett, kritikus telekommunikációs vertikumot kiszervezne magyar és külföldi magánbefektetőknek, na, ilyet eddig nem hallottunk. A hangsúly az „eddigen” van.

Nagygömböc

Aki figyeli a 4iG Nyrt. és az Antenna Hungária bejelentéseit, az mostanában azt láthatta, hogy komoly vásárlási lendületben van a két társaság.

Sorban érkeztek a közlemények:

  • végéhez ér a Hungaro DigiTel akvizíciója;
  • globális szolgáltató lehet az űrtávközlésben a 4iG;
  • a 4iG megvásárolhatja a Digi magyarországi vállalatcsoportját;
  • a 4iG tulajdonába kerülhet az izraeli Space-Communication;
  • lezárult az Invitech felvásárlása;
  • közben az Antenna Hungária megvette az MVM Net céget;
  • és végül a bejelentések királya: a 4iG többségbe kerülhet az Antenna Hungáriában.

A nagy bejelentés

A 4iG Nyrt. tehát nemrégiben bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az állami Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt.

A megállapodás célja, hogy a felek az állami és a magántőke egyesítésével egy olyan stratégiai távközlési és telekommunikációs infrastruktúra-szolgáltató vállalatot hozzanak létre, amely versenyképes piaci szolgáltatások mellett, kellő súllyal képviseli a nemzeti érdekeket az iparágon belül.

A bejelentett megállapodás értelmében a tőkepiaci társaság tulajdonába kerülő távközlési profillal működő társaságokat apportálja az állammal társaságba, azaz az Antenna Hungária Zrt.-be. A tranzakciókkal a 4iG többségi tulajdont szerezhet az Antenna Hungáriában.

Igen, jól olvassa, a 4iG, azaz egy magáncég megszerezheti az Antennánál levő kritikus eszközök többségét és így irányítását, mindenféle verseny nélkül.

Merkel búcsúcsókja

Igen ám, de miből lehet finanszírozni ezt a sok vásárlást? A 4iG-nek az elmúlt két évben már 3-3 milliárd forintos adózott eredménye volt, de azért az ekkora dealekre ugyanúgy nem volt elég, mint a tavaly már 30 milliárdos kötelezettségállomány. Szükség volt részvényesi segítségre is, akár részvénycserével, akár tőkeemeléssel.

Ma már ott van a cég tulajdonosai között a portugál hátterű Bartolomeu Investments Kft., és az igazgatóságba is bekerült Pedro Vargas Santos David, akiről még az Indexnél írtunk portrét.

A fiatal üzletember Mário Davidnak, az Európai Néppárt volt alelnökének, Orbán Viktor jó barátjának (itt egy kitüntetési beszéd olvasható a magyar kormányfőtől) a fia, de arról is lehetett hallani, hogy egy német befektető is érkezik. Mint kiderült, ez a Rheinmetall AG lesz, az a hadicég, amely Zalaegerszegen épít fegyvergyárat.

A közlemény

És innen adjuk át a szót a bejelentésnek:

Háromoldalú előzetes megállapodást kötött

  • Jászai Gellért befektető társasága, a KZF Vagyonkezelő Kft.,
  • a 4iG Nyrt.,
  • valamint a Rheinmetall AG.

A megállapodás eredményeként a düsseldorfi székhelyű német világcég, amely a nemzetközi védelmi iparban és járműgyártásban aktív, részvényvásárlással és tőkeemeléssel 25,1 százalékos tulajdont szerezhet a 4iG Nyrt.-ben, amellyel a társaság legnagyobb nemzetközi stratégiai befektetőjévé válhat.

A Rheinmetall AG és a 4iG Nyrt. emellett közös informatikai vállalatalapításáról is megállapodott, amely a jövőben a Rheinmetall magyar és egyéb nemzetközi leányvállalatainak informatikai szolgáltatásait biztosíthatja.

A Rheinmetall

A tőzsdén jegyzett és több mint 130 éve működő Rheinmetall AG integrált technológiai csoportként világszerte több mint 25 ezer alkalmazottal rendelkezik.

A Rheinmetall 6 kontinens 52 országában van jelen innovatív termék- és szolgáltatásválasztékkal, illetve 210 leányvállalatával. Két fő szektorban a védelmi és a járműiparban összesen öt divízióval működik a vállalatcsoport.

Ami hátravan

A 4iG jogi, pénzügyi, illetve kereskedelmi átvilágításának, valamint a végleges tranzakciós dokumentumok megfelelően a Rheinmetall AG tőzsdén kívüli ügylet (OTC) keretében a KZF Vagyonkezelő Kft.-től vásárolna 4iG-részvényeket.

A német nagyvállalat emellett részt venne abban a nagyjából 120 milliárd forintra tervezett zárt körű tőkeemelésben is, amelyben Jászai Gellért érdekeltsége, az IG COM Magántőkealap és a Rheinmetall mellett az Alpac Capital (ők is az említett portugál család érdekeltsége) által kezelt alap is közreműködne.

Az előzetes megállapodás szerint a tervezett ázsiós alaptőke-emelés 670 forint kibocsátási értékű 4iG-részvények forgalomba hozatalával valósulna meg. Ennél jelenleg mintegy 200 forinttal nagyobb a tőzsdei ár.

A részvénycsomag-értékesítés, illetve a tervezett tőkeemelés hatásaként Jászai Gellért közvetett tulajdona és 4iG Nyrt. fölötti kontrollja nem változna érdemben.

Közös cég

Az előzetes megállapodás szerint a tranzakciók lezárását követően a Rheinmetall (51 százalék) és a 4iG Nyrt. (49 százalék) közös tulajdonában lévő informatikai vállalatot hoznak létre. Az alapítók célja, hogy a 4iG a közös platformcégen keresztül szolgálja ki a Rheinmetall magyarországi és egyéb érdekeltségeinek komplex informatikai igényeit, illetve a társaság a hadiipari és védelmi informatikai megoldások fejlesztésében is részt vegyen.

Ennek megfelelően a közös informatikai cég lehet a Rheinmetall és a magyar állam beruházásában Zalaegerszegen megvalósuló és a világ egyik legmodernebb harcijármű-gyárának IT-szolgáltatója is 2023-tól. Az átvilágítás, valamint a végleges tranzakciós dokumentumok, illetve a szükséges vállalati jóváhagyások eredményétől függően a tőkeemelésben részvevő felek tulajdonukba kerülő részvénycsomagra legalább 1 éves értékesítési tilalmat (lock-up) vállalnak.

A BM majd megvizsgálja

„A stratégiai ágazatokra vonatkozó, Magyarország biztonsági érdekeit sértő külföldi befektetések ellenőrzésére vonatkozó magyar szabályozásnak megfelelően a Rheinmetall tulajdonszerzése a Belügyminisztérium (BM) engedélyével valósulhat meg, a tervek szerint 2022. január végéig.”

Ez egy fontos kitétel, mert a BM még abban is látott nemzetbiztonsági kockázatot, hogy a holland Aegon az osztrák VIG biztosítónak adja el a magyar biztosítóját.

Vajon azt majd mennyire látja kockázatosnak a minisztérium, hogy a magyar választási rendszer, a szolgálatok távközlési infrastruktúrája vagy a villamosenergia-rendszer egy német hadiipari cég kisebbségi, de jelentős tulajdonába kerüljön? Aki pedig erre csak legyint, hogy a kormány miért állítaná meg ezt a dealt, az ne feledje, hogy van olyan, amikor együttműködik két miniszter, van, amikor egymás ellen megy. Láttunk már ilyet korábban Lázár János és Seszták Miklós viszonyában, de állítólag Pintér Sándor és Rogán Antal viszonya is összetett olykor.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!