Senki sem szólt, hogy így nem lehet, úgyhogy megcsináltuk

2021. november 13. – 09:16

Másolás

Vágólapra másolva

A Deutsche Welle riportjában két magyar innovációt, két magyar üzletembert mutat be, rajtuk keresztül pedig azt, hogy mi az a körforgásos gazdaság, és miért lehet ez a jövő gazdasági modellje.

„Senki sem szólt, hogy így nem lehet, úgyhogy megcsináltuk”

– így indult Szabó László és Vékony Miklós sikerének története.

Szabó László Budapesten biciklihulladékból készít dizájner termékeket, például táskákat, öveket, pénztárcákat vagy kulcstartókat. Az elkészült termékeiket a webshopjukban árulják, vevőik a világ minden részéről rendelnek, sőt viszonteladóik is vannak már Ausztráliától Amerikáig. Az alapanyagokat bringaboltokból szerzik be, a használhatatlan állapotú bicikligumikat pedig elviszik az újrahasznosító üzemekbe.

Az egyre terjedő körforgásos gazdasági modell éppen a Szabó Lászlóékhoz hasonló megoldásokkal dolgozik – ez a modell ugyanis a klímaváltozás elleni harcot is segítheti. Európában egyre több vállalat áll át erre az útra, Hollandia pedig az élen jár ebben.

Horváth Bálint a holland nagykövetségen dolgozik a téma szakértőjeként, mint a riportban elmondja, a körforgásos gazdaság az elmúlt 250 év ipari fejlődésének ellenpólusaként jelent meg. Ez az új szemlélet a fogyasztói társadalmon változtatna, nem kezelné, hanem megelőzné a hulladék termelődését.

Vékony Miklós csapatával Tiszalökön azon dolgozik, hogy még hatékonyabbá tegyék a gumiabroncsok hasznosítását. A munkát még édesapja kezdte 20 évvel ezelőtt: felvágják a használt teher- és személyautók gumiabroncsait, majd saját fejlesztésű gépeikkel, magas nyomású víz segítségével gyakorlatilag szétrobbantják azokat. A végeredmény egy gumipor, amiből újra gumiabroncs készülhet.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!