A BioNTech majdnem megszázszorozta a bevételét a tavalyi évhez képest

2021. november 9. – 23:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az előző évinél majdnem százszor nagyobb bevételt ért el a január-szeptemberi időszakban a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást a koronavírus ellen – írja az MTI.

A cég beszámolója szerint 13,444 milliárd euró (4840 milliárd forint) bevételt ért el kilenc hónap alatt, szemben az egy évvel korábbi 136,9 millió euróval. A csaknem százszoros növekedés elsősorban a koronavírus elleni vakcina bevétele miatt van.

A vállalat becslése szerint a Comirnaty nevű vakcinából a Pfizerrel közösen a év végéig 2,7 milliárd adagot gyártanak, és 2,5 milliárd adagot értékesíthetnek. Így év végéig a bevétel 16-17 milliárd euró között alakulhat, felülmúlva a korábbi előrejelzéseket– írja a Reuters.

Az oltóanyag a BioNTech első terméke, ami három negyedév alatt 7,126 milliárd euró adózás utáni nyereséget termelt, szemben az egy évvel korábbi 351,7 millió eurós veszteséggel. A vállalat a járvány előtt főként kockázati tőkéből működött és rendre veszteséget termelt, ami megszokott a biotech startup ágazatban.

Kilenc hónap elteltével viszont a BioNTech ma már messze a legnyereségesebb gyógyszeripari vállalat Németországban.

Amerikai partnere, a Pfizer, amely a vakcina forgalmazásáért felel, a napokban 36 milliárd dollárra emelte a vakcinából befolyó bevételről szóló előrejelzését. Ezért sok szakértő arra számított, hogy a BioNTech is erőteljesebben emeli előrejelzéseit – írja az MTI.

Bár most is dolgoznak kifejezetten alfa és variáns elleni vakcinán, ezt csak azért teszik, hogy legyen arra eljárásuk, hogy más jövőbeli variánsok ellen is legyen kidolgozott fejlesztési eljárásuk. A vállalat szerint eddig semmilyen klinikai adat nem utal arra, hogy szükség lenne egy új oltóanyagra, mert a Comirnaty 2 vagy 3 dózisa elég hatékony – írta a Reuters.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!