Bloomberg: 1400 milliárd forintos ajánlattal ütheti nyélbe a kormány a Budapest Airport visszaszerzését

2021. október 15. – 22:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lassan már időtlen idők óta keringenek piaci pletykák arról, hogy a magyar kormány vissza szeretné vásárolni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető céget külföldi tulajdonosaitól.

Legutóbb egy héttel ezelőtt cikkeztek a nemzetközi gazdasági sajtóban arról, hogy a Budapest Airport tulajdonosai (német, kanadai, szingapúri körök) egy újabb magyar ajánlat után immár azt fontolgatják, hogy hivatalos tárgyalásokba kezdenek a Budapest Airport eladásáról az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) és meg nem nevezett konzorciumi partnereivel.

A Bloomberg friss cikke már konkrét összeget is megnevez: eszerint 4,6 milliárd dolláros (több mint 1,4 billió, avagy 1400 milliárd forintos) ajánlatot adott az állam vezette befektetői csapat a reptérre. A névtelenül nyilatkozó, de az ügyre rálátó források szerint bár a végleges döntés még nem született meg, a tulajdonosok valószínűleg hajlanak arra, hogy ezen az áron már eladják a Budapest Airportot. Az egyik nyilatkozó szerint az üzletet még az áprilisban esedékes országgyűlési választások előtt megköthetik – az Orbán-kormány legalábbis még az idei év vége előtt le akarja zárni az egyezkedést. A Bloomberg és a Financial Times korábban azt írta, akár az elmúlt időszak 4-5 milliárd eurónyi állami hitelfelvételének is köze lehet a visszavásárlási tervekhez.

A külföldi lapok mellett a Telex is úgy tudja, hogy az ITM melletti, magánszektorbeli cégeket tömörítő konzorciumot az Indotek (Jellinek Dániel milliárdos vállalkozó cége) vezetheti, de benne lehet a Mol Nyrt. is. A cégek azonban ez idáig nem kommentálták ezeket az értesüléseket.

A reptér üzemeltetésének privatizációja 2005-ben kezdődött, és a magyar kormány 2011-ben, egy évvel azután, hogy Orbán Viktor visszatért a hatalomba, a Budapest Airportban fennmaradó részesedését is eladta. A koncessziós szerződés 2080-ig szól, ha tehát nem történne tulajdonosváltás, a jelenlegi üzemeltetés még évtizedekig elláthatná ezt a feladatot. A Budapest Airport visszavásárlási szándékának hátterében az állhat, hogy Orbán Viktor szuverenitáspolitikájába jól illeszkedik a legnagyobb magyar reptér nemzeti tulajdonba vétele – akár ilyen magas áron is.

A Budapest Airport egyébként békeidőben (amikor nincs világjárvány) nem rossz üzlet, az utolsó vírusmentes évben, 2019-ben 110,05 milliárd forint nettó árbevétellel zárt, adózott eredménye pedig 29,13 milliárd forint volt. Ha mostantól minden évben így menne a cégnek, akkor az 1400 milliárd forintos vételár majdnem ötven éven belül térülne meg.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!