Alkoholos italokkal másfél milliárdnyi adót csaltak, most lebuktak

2021. október 14. – 11:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Kiskőrösről irányított bűnszervezet megpróbálta a jól ismert körhintatrükköt, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal lecsapott.

A szeszesital-piac régi problémája, hogy a legálisan dolgozó szereplőknek mindig meg kell küzdeniük az áfát vagy a netát (népegészségügyi termékadót) meg nem fizető, de azért valahonnan zárjegyeket szerző, körhintázó szereplőkkel is, akik a jelentős adótételek nélkül behozhatatlan előnnyel mozognak a piacon.

A lengyel sör

A NAV gyanúja szerint egy most leleplezett banda tagjai Lengyelországból származó sörrel és jellemzően szlovák cégeken keresztül számlázott, minőségi alkoholtermékekkel kereskedtek.

Az italokat folyamatosan cserélődő, strómanok vezette bukó cégeken futtatták át fiktív számlákkal, majd nagykereskedőknek értékesítették. Ezzel a módszerrel több mint 1,6 milliárd forint áfát és népegészségügyi termékadót csaltak el.

Ismert trükk

Ilyen típusú adócsalást leginkább olyan árukkal érdemes elkövetni, amelyek drágák, magas az adóterhelésük, de kis helyen elférnek: a cigaretta és az alkohol a legnagyobb sláger az extra adóikkal, de a mobiltelefon-alkatrész, az informatikai kütyü, a játék, a ruha vagy akár a természetgyógyászati cikk is alkalmas lehet erre.

A csalás lényege, hogy virtuális üzleteket hoznak létre, értékesítési láncokat, ahol a sok legális vállalkozás visszaigényli és megfizeti az adókat, de a strómanok (sokszor hajléktalanok vagy elérhetetlen külföldiek) vezette bukó cég nem. A körhintacsalásnak nevezett bűncselekménnyel a bűnözők komoly bevételhez jutnak.

Természetesen ezt az adóhivatal is tudja, így ha gyanús, hatalmas forgalmat bonyolító export-import céget lát, kevés munkavállalóval, ha vannak külföldi pénzmozgások, bankszámlák, ha érthetetlenül sűrű vagy indokolatlan relációjú egy áruforgalom, akkor fokozottan figyel.

A konkrét akció

A konkrét ügy felderítésében most több mint száz pénzügyi nyomozó, járőr, revizor és informatikus vett részt. Az ország huszonöt pontján foglaltak le bizonyítékokat, tizennégy embert hallgattak ki gyanúsítottként, a bűncselekménnyel okozott kár megtérülésére pedig hat ingatlant zároltak.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a négy őrizetben lévő gyanúsított letartóztatását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!