A méret a lényeg: a magyar MagNet Bank megveszi az osztrák Sopron Bankot

2021. október 14. – 12:02

A méret a lényeg: a magyar MagNet Bank megveszi az osztrák Sopron Bankot
A MagNet Közösségi Ház az Andrássy úton – Fotó: Bóka László / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A tranzakció hátterében felsejlik minden hazai bank visszatérő problémája, a költségek olyan ütemben emelkednek, hogy azt csak a nagyok tudják elviselni.

A magyar tulajdonú MagNet Bank Zrt. felvásárolja az osztrák Hypo-Bank Burgenland AG magyarországi leányvállalatát, a Sopron Bank Zrt.-t – jelentették be a felek.

A tranzakció tárgya Magyarország egyik legkisebb bankja. Az eladó vélhetően azt realizálhatta, hogy Magyarországon bizonyos banki költségek (elsősorban a bérek és az informatika) gyors ütemben nőnek, nem utolsósorban a Magyar Nemzeti Bank szabályozási igényei miatt (ahhoz is ember és informatika kell).

Márpedig a banküzem a méretgazdaságosságról szól, akinek nincs volumene, az nem könnyen bírja ilyenkor a lépést.

Osztrák banki szereplő

Nagy osztrák bank több is van Magyarországon, az Erste és a Raiffeisen mindenképpen ilyen, de valamelyest az olasz UniCredit is „osztrák” hátterű, illetve a kisebb szereplők között van még az Oberbank. A Sopron Bank tulajdonosa Ausztria legszegényebb (bár innen nézve, így is jómódú) tartományának, vagyis Burgenlandnak a tartományi bankja.

Mivel a nagy osztrák bankok vidéken is mindenütt jelen vannak, ezek a tartományi bankok nem annyira a lakosság tömeges kiszolgálásában erősek, hanem főleg ingatlanfinanszírozásból élnek. A magyar banknak van két fővárosi fiókja is, de a legtöbb fiók az ország nyugati részén található (Balatonfüred, Győr, Keszthely, Sopron, Székesfehérvár, Szombathely, Veszprém is ilyen helyszín volt).

A vevő: közösségi bank

A vevő az idén 25 éves MagNet Bank Zrt., amely közösségi pénzintézetként a magyar bankrendszerben egyedülálló módon a fenntarthatóság elveire alapozva, különleges ügyféljogok biztosításával működik.

Tavaly ugyanakkor nem volt jó éve a banknak, jelentősen visszaesett a nyeresége. Fel is merülhet a kérdés, hogy miként tudott előremenekülni, de valójában most a legtöbb banknak van likviditása, mert sok a pénz a gazdaságban, sok a megtakarítás, kevés a jól hitelezhető ügyfél, a bankok inkább a jegybanknál tartják a likviditásuk egy részét (Nyugaton ez ráadásul sokszor már csak negatív kamattal tehető meg). Ettől függetlenül a tőkemegfelelés kérdése miatt azért bankot venni mindig vállalás, még akkor is, ha van pénz a piacon, és ha a méret növelése elemi érdek.

Fáy Zsolt, a magyar közösségi bank elnöke kijelentette:

„A felvásárlással a MagNet Bank nemcsak nyugat-magyarországi fiókhálózatra tesz szert, de közel duplájára növelheti piaci részesedését, amely lehetőséget teremt a további dinamikus fejlődésre, és olyan régiókba is eljuttathatja az értékalapú bankolást, ahol eddig ez kevésbé volt elérhető.”

Ami még hátravan

A tranzakcióhoz szükséges még a Magyar Nemzeti Bank engedélye, amellyel a Sopron Bank a MagNet Bank 100 százalékos leányvállalatává válik. A Sopron Bank Zrt. értékesítését követően, a Hypo-Bank Burgenland AG Magyarországon a vállalati ügyfelek kiszolgálására helyezi a hangsúlyt – elsősorban az ingatlanfinanszírozás területén.

A MagNet Bank korábban már vásárolt bankot, a Banco Popolare Hungaryt vette meg. Úgy tudjuk, hogy az eladó tanácsadója a KPMG volt, a vevő pénzügyi tanácsadót nem kért fel, egyedül értékelte a portékát, csak jogászokkal dolgozott.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.