Üzbegisztánban vesz bankot az OTP

2021. szeptember 29. – 12:57

Másolás

Vágólapra másolva

Az OTP Bank megvásárolja az üzbég Ipoteka Bank háromnegyed részét, írja a HVG.
A hírt Jamsid Kucskarov üzbég miniszterelnök-helyettes közölte egy üzleti fórumon, hozzátéve, hogy már szerdán aláírják az erről szóló megállapodást, két hónapon belül pedig le is zárhatják az ügyletet.

Az Ipoteka Bank privatizációja része annak az átfogó gazdasági reformnak, aminek keretében az ország hat nagybankjának állami részvényeit értékesítik.

Az OTP Bank azt válaszolta a VG kérdésére, hogy nem kommentálnak akvizíciókkal kapcsolatos médiaértesüléseket.

Biztos lábakon állnak a magyar-üzbég kapcsolatok, jó lendületet vett a két ország együttműködése

– közölte Orbán Viktor még tavasszal, taskenti látogatása során.

A miniszterelnök akkor úgy fogalmazott, hogy „jó ütemben fogtuk meg egymás kezét, magyarok és üzbégek”, és a magyarok hálásak az együttműködés lehetőségéért a pénzügyi szektorban.

Ez a hála ölthet most testet az OTP tranzakciójában, miután az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ már létrejött a miniszterelnök kezdeményezésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!