Szijjártó felháborodott, és bekérette az ukrán nagykövetet a magyar–orosz gázszerződés elleni lépések miatt

Legfontosabb

2021. szeptember 28. – 09:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Szuverenitásunk megsértésének tartjuk, hogy Ukrajna meg akarja akadályozni Magyarország biztonságos gázellátását, ezt kikérjük magunknak és az ukrán nagykövetet keddre bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba” – jelentette be Szijjártó Péter a Facebookon. Válaszul az ukrán külügyminisztérium is bekéreti a magyar nagykövetet.

Mint megírtuk: az MVM Zrt. hétfőn aláírta a Magyarország gázellátását a következő tizenöt évre garantáló szerződést a Gazprommal. Az ukrán külügyminisztérium azonban megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy Magyarországra ezután Ukrajnát elkerülve érkezik a gáz. Kijev szerint ez a lépés ellenkezik az 1991. december 6-án aláírt ukrán–magyar alapszerződés elveivel, és az ügyben az Európai Bizottsághoz fordul.

Szijjártó Péter a Facebookon azt írta: mélységesen felháborítja az ukrán kormány döntése, mely szerint az Európai Bizottságnál támadják meg ezt a szerződést.

  • „Az ukránoknak semmi közük ahhoz, hogy mi kivel miről állapodunk meg.
  • Szuverenitásunk és nemzetbiztonsági érdekeink súlyos megsértésének tartjuk, hogy meg akarják akadályozni hazánk biztonságos gázellátását, a magyar emberek otthonainak fűtését és az ipar működtetését.
  • Barátságtalan ez a lépés azon sok támogatás (lélegeztető gépek, egészségügyi felszerelések, katonák ápolása, gyerekek üdültetése, beruházások finanszírozása) után, amit Ukrajna eddig tőlünk kapott.”

A külügyminiszter azt írta: a szuverenitásunk megsértésére tett kísérlet miatt kérették be az ukrán nagykövetet a külügyminisztériumba.

A hétfőn aláírt megállapodás 10+5 évre szól a Gazprommal. A szerződés évi 4,5 milliárd köbméter gáz megvásárlására vonatkozik. Tíz év után van opció a vásárolt mennyiség módosítására, adott esetben csökkentésére. Az orosz konszern két útvonalon szállít Magyarországra: 3,5 milliárd köbmétert déli irányból, az október 1-jétől üzembe álló szerb–magyar interkonnektoron keresztül, illetve 1 milliárd köbmétert Ausztria felől.

Az ukrán külügyminisztérium is bekéreti Budapest kijevi nagykövetét, hogy tudomására hozza az ukrán fél álláspontját a Magyarország és a Gazprom orosz gázipari vállalat hétfői gázmegállapodásáról – közölteke kedden az RBK-Ukrajina ukrán televízióval Oleh Nikolenko ukrán külügyi szóvivő. Az RBK-Ukrajina emlékeztetett Kijev álláspontjára is, amely szerint az orosz gázszállítás Magyarországra Ukrajna megkerülésével „aláássa Ukrajna nemzetbiztonságát és Európa energetikai biztonságát”, másrészt a megállapodás komoly csapást mért az ukrán-magyar kapcsolatokra.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az ICTV ukrán televízió Szólásszabadság című műsorában azt mondta: szerint Magyarország csapást mért a magyar-ukrán kapcsolatokra azzal, hogy a Gazprommal kötött megállapodást aláírva, kizárta az ukrán gázvezetéket az orosz gázszállítási rendszerből:

„Van itt nekünk egy ország, Magyarország, amely az Európai Unió és a NATO tagja, emellett pedig különleges kapcsolatai vannak Oroszországgal, és csapást mért az ukrán-magyar kapcsolatokra, kizárva az ukrán gázvezetéket az orosz gázszállítási sémából. Ez csapás, és mi megfelelőképpen fogunk rá válaszolni, mert itt nem lehet semmilyen sajnálkozás és semmilyen együttérzés”.


A tárcavezető szerint az Ukrán-Magyar Kormányközi Gazdasági Vegyes Bizottság tervezett ülését, amelyet a két külügyminiszter társelnökelnökletével tartották volna meg szeptember 29-30-án, még az orosz-ukrán gázmegállapodás aláírása előtt „mondták le”. (Az ukrán külügyminisztérium ezzel kapcsolatos hétfői közleményében az ülés „elnapolásáról” volt szó).

„Tudtuk, hogy odarepül (Budapestre) az orosz küldöttség, és aláírják a megállapodást. És ők, aláírva ezt a megállapodást, már tisztában voltak az álláspontunkkal. Ez nemcsak politikai lépés lesz, ami a kétoldalú együttműködés legfőbb szervét jelentő bizottság ülésének lemondása. Más lépéseket is teszünk Ukrajna nemzeti érdekeinek védelméért ebben a helyzetben” – mondta Kuleba. Hétfői hivatalos közleményében az ukrán tárca azt írta: Kijev az Európai Bizottsághoz fordul az ügyben.

Kuleba szerint Magyarország párhuzamosan akar elérni haladást a kapcsolatokban Ukrajnával és Oroszországgal. Az ukrán külügyminiszter szerint azonban „ez a játék nem folytatható örökké, előbb-utóbb konfliktusba torkollik”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!