Lengyelország dobja a Gazpromot, inkább Norvégiától szerezné be a földgázt a jövőben

2021. szeptember 13. – 15:29

Másolás

Vágólapra másolva

Lengyelország nem hosszabbítja meg a Gazprom orosz gázipari céggel kötött, jövő év végén lejáró gázbeszerzési szerződést, gázellátását nem oroszországi forrásokból kívánja fedezni – közölte hétfőn a stratégiai lengyel energetikai hálózatért felelős kormánybiztos, Piotr Naimski az MTI beszámolója szerint.

Pedig annak kapcsán, hogy Lengyelország fokozatosan csökkenti a szén felhasználását az energiaelőállításban, az energetikai palettában ezentúl nagyobb hely jut a gáznak. Naimski a Radio Warszawa katolikus rádiónak azt mondta, a gázfogyasztás 2030-ra 50 százalékkal is megemelkedhet.

A gázbeszerzésekben viszont Varsó „biztosan nem lesz függő az orosz szállításoktól”, a Gazprommal kötött szerződés jövőre jár le, és „természetesen nem kerül sor ennek meghosszabbítására”,

a gazdaság számára szükséges földgázt más forrásokból szerzik majd be – tette hozzá a biztos. Magyarország kormánya épp ellenkezőképpen jár el, augusztus végén érkezett a hír a Gazprommal kötött újabb, hosszú távú megállapodásról, eszerint nagyjából 20 milliárd dollár értékben veszünk majd gázt az oroszoktól a következő 10+5 évben.

Az alternatív gázszállítási forrásokról beszélve Naimski kitért a Baltic Pipe-vezetékre, amely az Északi-tenger norvégiai talapzatában fekvő gázmezőkön kitermelt, a dániai hálózatba betáplált földgázt juttat majd el Lengyelországba, évi 10 milliárd köbmétert. A Baltic Pipe minden jel szerint jövő év október 1-jén üzembe áll – erősítette meg a korábbi bejelentéseket a kormánybiztos.

Arra vonatkozóan, hogy Dánia júniusban felfüggesztette a Baltic Pipe építéséhez szükséges környezetvédelmi engedélyeket, ami késést eredményezhetett volna a projekt megvalósításában, Naimski közölte: a kérdést a dán partnerek már megoldották, a csővezeték minden jel szerint elkészül a tervezett időpontra.

Lengyelország évi földgázszükséglete mintegy 15 milliárd köbméter, ennek egyharmadát elégítik ki hazai forrásokból. A Baltic Pipe-vezeték üzembe helyezésén kívül 2023-ra kibővítik a 2015-ben a Swinoujscie lengyel balti-tengeri város mellett üzembe helyezett kikötőt, amely egyebek között katari és amerikai cseppfolyós gázt (LNG) is fogad majd.