Javuló számok a turizmusban, de a külföldiek még nagyon hiányoznak

2021. szeptember 9. – 10:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Külföldi vendégek továbbra is csak szórványosan érkeznek a magyar szálláshelyekre. Ám, mivel a nyáron a magyarok is óvatosan utaztak még külföldre, a belföldi vendégek sok szállodát megtöltöttek.

– Milyen évetek lesz?

– Közepes. Rosszabb, mint tavaly volt, de jobb, mint jövőre lesz.

Szerencsére a hazai turizmusban az idézett vicc analógiájára nem ez a helyzet, hanem azért van közepes év, mert például júliusi adatok alapján, 2021 nyara már jobb számokat hozott, mint 2020, de rosszabbakat, mint 2019.

A csúcsév számai még elérhetetlenek

Vagyis minden adat azt mutatja, hogy a 2019-es csúcsévet még nem képes megközelíteni az idegenforgalom, mert továbbra is hiányoznak a külföldi vendégek, elsősorban a fővárosból, ugyanakkor a nyári hónapok adatai már legalább meghaladják a tavalyi számokat.

Ettől függetlenül az év egésze még elmaradást mutat, hiszen a bázisidőszakban, vagyis 2020-ban az első két és fél hónapban még boldog békeidőket éltünk, voltak céges utazások, konferenciák, 2021-ben azonban ez a szegmens még mindig bántóan hiányzik.

Ami pedig a konkrét számokat illeti, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése alapján a vendégéjszakák száma 2020 júliusához képest közel 10 százalékkal nőtt, 2019 azonos hónapjához mérten azonban 36 százalékkal csökkent.

Belföldi: igen, külföldi: elvétve

A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma júliusban 2020 azonos hónapjához viszonyítva 8,1 százalékkal nőtt, de 11 százalékkal elmaradt a járvány kitörése előtti év, 2019 júliusához képest.

A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 2020. júliushoz mérten 16 százalékkal emelkedett, 2019 azonos időszakához viszonyítva viszont 70 százalékkal csökkent.

Az előző hónaphoz képest a belföldi vendégéjszakák száma 1,2 millióval, a külföldieké 350 ezerrel volt magasabb.

2021. júliusban összesen 2662 kereskedelmi szálláshely, köztük 860 szálloda és 1009 panzió volt nyitva a hónap egy részében vagy egészében.

Az összes vendégéjszaka 80 százalékát a belföldi vendégek töltötték el.

Az év eddigi része

Ha pedig a 2021. január–júliusi időszakot vetjük össze az előző év azonos időszakával, a kereskedelmi szálláshelyek 29 százalékkal kevesebb, összesen 5,6 millió vendégéjszakát regisztráltak. A belföldi vendégek 14, a külföldiek 57 százalékkal kevesebb (4,4, illetve 1,2 millió) vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele folyó áron 28 százalékkal csökkent, és 101 milliárd forintot tett ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!