Jókora vendégház épült egy fideszes képviselő földjén

2021. szeptember 8. – 17:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerdán azzal vádolt meg egy fideszes képviselőt, Varga Gábort, hogy kihagyott egy értékes ingatlant a vagyonnyilatkozatából. A fideszes képviselő szerint hazug állításokat fogalmazott meg Hadházy, mert csak az a földterület az övé, amelyen a ház áll.

De kezdjük az elején: Hadházy posztja szerint Varga egyik cecei földjén áll egy vendégház, amely nem szerepel a tavaly leadott dokumentumban, ezért vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a fideszes politikus ellen, hogy kiderüljön, milyen forrásból épült. Varga Gábor a Telexnek erről azt írta, hogy bár a szóban forgó földterület valóban az övé, a vendégházzal már nem ez a helyzet, ezért Hadházy Ákos „alaptalan, lejárató hazugságait leközlő médiafelületek ellen várhatóan ismét jogi eljárást lesz kénytelen kezdeményezni”.

A cecei vendégház melletti telken egy olyan ingatlan található, amelyet Varga Gábor valóban használ, a vagyonnyilatkozatában tanyaként van feltüntetve. Hadházy a másik, nyilatkozatban nem szereplő ház kapcsán annak gyanúját is felvillantotta a posztjában, hogy a jól ismert vendég-/vadászházmutyi szisztémát láthatjuk itt is megvalósulni: ez az a módszer, amikor helyi erős emberek uniós támogatást hívnak le például a falusi turizmus felpörgetésére, építenek a pénzből egy panziónak mondott házat, de aztán eszük ágában sincs üzletszerűen működtetni, hanem többnyire inkább saját maguk használják. Ez a gyakorlatban úgy szokott kinézni, hogy a vendégházakat eleve nem is hirdetik, vagy pedig fent vannak ugyan az online szállásfoglalási felületeken, de olyan irreális áron meghirdetve, hogy nem nagyon veszi ki őket senki. Esetleg a tulajdonosok egyszerűen vonakodnak visszaírni a foglalóknak. Így aztán az építtető körei zavartalanul használhatják az épületeket nyaralónak.

Hadházy Ákos megtalálta a cecei Piszkeri Vendégházat a Booking.com-on, az itteni feltételek szerint több mint 90 ezer forintba kerül egy éjszaka a képviselő megfogalmazása szerint „a semmi közepén” található ingatlanban, „így nyilván nem tolonganak a vendégek”. Ezt a feltételezést igazolja az is, hogy a Booking oldalán mindössze 2 értékelés lelhető fel a 2015-ben épült házról, melynek üzemeltetője a Dél-Mezőföld Turisztikai Desztináció Menedzsment Egyesület. Ez a társaság mostanra szőrén-szálán eltűnt a netről, ám archív nézetben elő lehet túrni korábbi honlapját, és az ezen látható információk szerint alapítói között ott van Vargáné Koncz Erika, Varga Gábor felesége. A Dél-Mezőföld Turisztikai Desztináció Menedzsment Egyesület Hadházy utánajárása szerint 2013-ban közel 50 millió forint EU-támogatást kapott szervezetfejlesztésre, és a Darányi-terv keretében is nyert 8 milliót.

Megkerestük Varga Gábort az üggyel kapcsolatban, aki közölte, hogy ő csak a bejegyzésében bemutatott vendégháznak helyt adó teleknek a tulajdonosa több mint 20 éve, és ezt a telket „a beruházást végző egyesület bérleti szerződésben rögzített feltételekkel béreli tőle néhány éve”. Mint írja, az ingatlanon felépített vendégháznak semmilyen arányban nem a tulajdonosa, a vendégház építési beruházását nem ő végezte, így ahhoz semmilyen Európai Uniós és hazai költségvetési támogatást nem vett igénybe. Mindebből kifolyólag a vagyonnyilatkozatában sem kell feltüntetnie a vendégházat. Rákérdeztünk Vargánál, hogy amennyiben a ház és a telek tulajdonjoga elkülönül, miért az ő telkének helyrajzi száma van megadva a Booking.com-on. Az egyesület archív honlapon fellelhető emailcímére is írtunk, hogy megtudjuk, milyen forrásból épült a ház, mi a helyrajzi száma és átlagosan hány vendéget fogadnak itt egy évben. Ha válaszolnak, frissítjük a cikket.

Miután a 24.hu elsőként megírta Varga Gábor reakcióját, Hadházy Ákos a Facebook-oldalán reagált rá. A képviselő azt írta: „Azért az az egyesület az ország egyik leghülyébb egyesülete, ha ahelyett, hogy 1-2 millióért vett volna egy szántót és arra építi jakuzzis, napelemes hatalmas épületet, inkább évtizedekig(?) perkál a sógornak bérleti díjat. Persze az sem a legélesebb észre vall, hogy csak egyben hajlandóak kiadni az 5 szobát, két napra és horror áron...”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!