30-40 százalékkal is többe kerülhet jövőre az ebéd az ovikban és a sulikban

2021. szeptember 06. – 13:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Alapvetően átalakítja, megújítja az óvodák, iskolák, szociális intézmények részére biztosított étkezést egy 2020 decemberében kihirdetett kormányrendelet (676/2020), amit a 2021. szeptember elseje után megindított közbeszerzéseknél már figyelembe kell venni. A Napi.hu cikke szerint a kormányrendelet alapján 2022. január elsejétől a közétkeztetésben felhasznált élelmiszerek legalább 60 százalékának hazai forrásból kell származnia (ún. rövid ellátási láncon keresztül, amikor az élelmiszer és a konyha között csak egy szereplő van), majd ezt 2023. január elsejétől már 80 százalékra emelik.

Az úgynevezett rövid ellátási lánc miatt a menüt jobban befolyásolja majd az áruk szezonalitása, ez pedig alakítja az árakat is, a tárolási és szállítási kapacitásokat is. A szakmai szervezetek a lap szerint úgy kalkulálnak, hogy akár 30-40 százalékkal is emelkedhetnek majd az ebédárak. Ezt a szülőknek kell kifizetniük, már ha az önkormányzat a teljes áremelkedés költségét átterheli rájuk.

Az étkeztetés átalakítását, a jobb minőségű alapanyagokat a Magyar Közétkeztetők Szövetségének tagjai is támogatják. Az ajánlásuk itt elérhető, eszerint az óvodai ebéd költsége a meglévő 322 forint helyett 434 forintra, míg a felsősöké 437 forintról 589-re emelkedne.