Lázár reméli, 2022-től a vidéké lesz a főszerep. Csányi se a beosztottja, se a főnöke nem lenne Lázárnak
2021. szeptember 1. – 12:50
frissítve
Átadták a több mint egymilliárd forintból felújított mezőhegyesi szakképző iskola központi épületét szerdán, írja az MTI. Lázár János kormánybiztos az ünnepélyes tanévnyitóval egybekötött átadón úgy fogalmazott, reményei szerint 2022-től a vidéké lesz a főszerep.
A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos szavai szerint a mezőhegyesi technikum újjászületése „fordulatot, új korszakot jelenthet a magyar vidék számára”. Lázár szerint Mezőhegyes az ország egyik leghátrányosabb térsége, és „kutya kötelesség” esélyt adni az itt élőknek, aminek egyik legfontosabb eszköze az oktatás újjászervezése.
A politikus elmondta: a kormány a következő tíz évben ötezer milliárd forintot, a beruházások felét biztosítja a vidékfejlesztés számára. A 21. század csatáit szerinte az édesvízzel és a termőfölddel lehet megnyerni, „amiben mi, magyarok vagyunk a leggazdagabbak”. „Pénz tehát van, erőforrás van, tudás kell még” – mondta. Lázár úgy fogalmazott, „az országnak, a magyar gazdaságnak, a mezőgazdaságnak vannak erős emberei”, akik közül Csányi Sándor „a legerősebb, a legönállóbb és a legkarakteresebb”, és akinek szerinte „a vidék újjáépítésének az élére kell állnia”.
Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány (MATE) elnöke úgy vélte, a mezőgazdaság kettős szorításban van: miközben egyre növekvő népességet kell ellátnia, aközben azt egyre környezetbarátabb módon kell tennie. Van piaci tér, szavai szerint a főleg Ázsiában növekvő népesség számára mi termelhetjük meg az élelmiszert, hiszen nagy előnyünk az édesvíz és a jó minőségű termőföld. „Ezzel élni kell, de nem élünk megfelelően” – mondta, hozzátéve: miközben az öntözés fontosságáról beszélünk, 20 év alatt csökkent az öntözött terület nagysága Magyarországon.
Csányi: A biztonság, az önellátás a legfontosabb
Csányi szerint nagybirtokok nélkül nem lehet hatékonyan működtetni a kis- és középbirtokokat, csak közösen tudnak versenyképesen termelni. A biztonság, az önellátás a legfontosabb. „Ha ehhez kellenek a magánszereplők is, azt az állam támogassa” – jelentette ki.
A keszthelyi, kaposvári, gödöllői és gyöngyösi egyetemből és 17 kutatóintézetből létrejött MATE-ról szólva kifejtette: az alapítvány augusztus 15-e óta gyakorolja az alapítói jogokat is. A béreket rendezték, megszüntettek több mint 60, nem piacképes szakot, a karokat intézetekké alakították át. A jelentkezők száma idén az országban a legnagyobb mértékben, 24 százalékkal nőtt.
A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. fenntartásában működő Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban 1,2 milliárd forint értékben valósultak meg fejlesztések. Megújult az iskola központi épülete, korszerűsítették a bútorzatot és az informatikai eszközöket – mondta Tarkó Gábor iskolaigazgató. Az iskolában szeptembertől 68 településről csaknem 300-an kezdik meg tanulmányaikat. Az igazgató jelezte, hogy elkezdődött a kollégium felújítása és 250 férőhelyessé történő bővítése is. Az épületet napelemes rendszerrel szerelik fel, és talajszondás hőszivattyúval hűtik-fűtik majd.
A tervek szerint az épület kereskedelmi szálláshelyként is funkcionál majd. Az iskolát sportcsarnokkal is bővítik bruttó 3 milliárd forintból, amely a település sportinfrastruktúráját is erősíteni fogja, a távolabbi tervek között pedig egy 33 méteres tanuszoda építése is szerepel. A mezőhegyesi Ménesbirtokot 1784-ben alapították. A 2004-ben privatizált birtokot az állam 2016-ban vásárolta vissza. Mezőhegyesen ma egy modern, teljesen robotizált szarvasmarhatelep működik, a szántóföldi növénytermesztésben pedig a teljes területen (8 300 hektáron) precíziós gazdálkodásra tértek át.
Együtt a nagybirtokosok és a kisgazdák
A Hvg cikke szerint Lázár egybeterelte Mezőhegyesen a hivatalosan a kisgazdaságokat képviselő MAGOSZ-t és a nagybirtokosokat képviselő Csányi Sándort. A Portfolio értesülései szerint a szövetségre lépők ülhetnek a Ménesbirtokot átvevő alapítvány kuratóriumába és felügyelő bizottságába.
A Ménesbirtokot átvevő alapítvány elnöke Lázár János, a kuratóriumban pedig ott lesz Csányi Attila (Csányi Sándor fia) is, ők jelenleg is az állami tangazdaság igazgatótanácsában ülnek. A Felügyelő Bizottságában pedig helyet kap majd Jakab István, a MAGOSZ elnöke és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Lázár szerint szövetségre kell lépnie a nagybirtokoknak egymással is, és a kisgazdaságokkal is.
Csányi szerint Lázárral nem könnyű együtt dolgozni, nem szívesen lenne sem a beosztottja, sem a főnöke, de abban biztos, hogy a kormánybiztos a rábízott feladatát maradéktalanul el fogja végezni. Lázár szerint a vidéki mezőgazdaság átfogó fejlesztésére nem az önkormányzati választásokon való gyengébb kormánypárti szereplés, és nem is a közeledő parlamenti választások miatt van szükség, hanem a vidék élhetővé tétele miatt fontos.
A Portfolio információi szerint októberben jegyezhetik be az alapítványt, amely a 10 ezer hektáros állami birtok vagyonát teljes egészében átveheti majd. A birtok értékét, ami legalább 20 milliárd forint, nemcsak az óriási birtok adja, hanem az a 40 milliárd forintos beruházás is, amellyel a gazdaság gyarapodott a 2016-os államosítás óta.