Öt egyetemen szállnak be az oktatásba a Mészáros Csoport szakemberei

2021. augusztus 27. – 13:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Stratégiai megállapodást kötött a Mészáros Csoport a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetemmel, a Neumann János, a Pannon valamint az Óbudai Egyetemmel, közölte a Mészáros Csoport. A sajtóközlemény szerint a megállapodások célja „az együttműködésben részt vevő campusokon folyó kutatásfejlesztések elősegítésén túl a közös termékfejlesztéseken át gyakorlati képzés biztosítása, valamint a doktori képzés támogatása, megnyitva ezzel a hallgatók számára a sikeres karrierutat.”

Részletesebben ez úgy néz ki, hogy a cégcsoport együttműködik az egyetemek doktori képzéseivel, a kutatások folytatásához szakmai támogatást nyújt. Az egyetemek a gyakorlatorientált képzések biztosítására hivatkozva bevonják a Mészáros Csoport szakembereit az oktatási folyamatokba, a cégcsoport vállalatai pedig együttműködnek a K+F projektekben az egyetemekkel, biztosítva az elméleti tudás mellett a gyakorlati ismereteket.

A gyakornoki idő alatt kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók számára a Tanítsuk Magyarországért Program és a Mészáros Alapítvány programja ösztöndíjat biztosít, a legjobban teljesítő hallgatók számára a cégcsoport hosszútávú munkalehetőséget is kínál.

A stratégiai megállapodást a Mészáros Csoport részéről Mészáros Lőrinc lánya, dr. Mészáros Beatrix írta alá a Mészáros Alapítvány jubileumi, éves konferenciáján. Mészáros Beatrix azt mondta:

„Nekünk, akik végfelhasználói vagyunk ezen tudományos eredményeknek, a kutatás-fejlesztések motorjaként élére kell állnunk az újabb és újabb vívmányok megszületésének. Magyarország egyik vezető vállalatcsoportja nevében büszkeséggel tölt el, hogy hazai viszonylatban az egyik legjelentősebb ilyen együttműködést írtuk alá a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetemmel, a Neumann János, a Pannon valamint az Óbudai Egyetemmel, amelyet várhatóan a jövőben továbbiak követnek.”

A közlemény szerint a Mészáros Alapítványt 2016-ban hozta létre Mészáros Lőrinc azzal a céllal, hogy a Felcsúton, Alcsútdobozon, Vértesacsán, Kajászón, Tabajdon és Vál községben élő, ott állandó lakcímmel rendelkező, a felsőoktatásban tanulmányokat folytató diákokat ösztöndíjban részesítse.

A pályázat útján elnyerhető támogatás egyik feltétele, hogy az ösztöndíjban részesülő diákok évente egy alkalommal részt vesznek a Mészáros Alapítvány által szervezett komplex programon, ahol beszámolnak az adott évi tevékenységükről és tanulmányaikról. Az ösztöndíjasoknak emellett év végén egy tanulmányt is be kell adniuk.

A nagyvállalatok és egyetemek közötti stratégiai megállapodás amúgy nem példa nélküli: a Lázár János által felügyelt Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. például a Szent István Egyetemmel, míg a Deltaplast Kft. a Neumann János Egyetemmel kötött ilyet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!