Igaz, most csak pár papírja volt az államnak, de azokat is elárverezte. Mindezzel nem változott érdemben a nehéz sorsú cég helyzete.
A Napi.hu számolt be arról, hogy a magyar állam eladta az ISD Dunaferrben meglevő részesedését. Lezárult ugyanis az az árverés, amely során az állam értékesítette a Dunaferrben meglévő 103 darab törzsrészvényét. Licitálni augusztus 19–24. között lehetett, vagyis nem sokáig, hiszen az öt napból három munkaszüneti nap volt. A nyertes végül 2,2 millió forintot fizetett a pakettért.
Ez a lépés sokat nem segít tisztázni a Dunaferr kusza helyzetét, amit a Telex is rendszeresen követett. Ennek a pár részvénynek amúgy különleges eredete van. Amikor az állam privatizálta a Dunaferrt, akkor voltak a cégnek olyan dolgozói részvényei, amelyeket csak a dolgozók egymás között adhattak-vehettek, illetve csak a dolgozók családtagjai örökölhettek.
Az elmúlt évben azonban néhány olyan egykori dolgozó is elhunyt, akinek nem volt örököse, és a Ptk. szerint az ő örökségük, így a Dunaferr-részvényeik is az államra szálltak. Ennek később azért lett jelentősége, mert ez egy kapaszkodó volt ahhoz, hogy az állam legalább óvatosan beszálljon a cég megmentési folyamatába.
Az állam ugyanis olyan covidos jogszabályt alkotott, hogy amennyiben van állami részesedés egy cégben, és van esély annak megmentésére, átszervezéssel, akkor az állam által kijelölt cég munkatársának jóváhagyása nélkül nem lehetett aláírni szerződéseket és kifizetéseket, illetve megakasztható a felszámolás. Márpedig az ISD Dunaferrnek ez segítség, mert bőven lenne felszámolási kérelem ellene, de ez a jogszabály még teret ad a tárgyalásoknak.
Ha a cég elmegy felszámolásba, akkor a nagyobb hitelezők pozíciója sokat romlik, viszont ha esetleg érkezik egy megmentő (külföldi befektető), akkor számára megéri valamilyen feltételrendszer mentén rendezni az adósságokat.