Lecsap a szupergazdagokra a kínai elnök, kiigazítaná a túl magas jövedelmeket

2021. augusztus 18. – 23:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kínai elnök ígéretet tett a szupergazdagok túlzott jövedelmének kiigazítására, arra figyelmeztetve az ország pénzembereit, hogy az állam a vagyon újraelosztását tervezi a növekvő egyenlőtlenségek miatt.

A Guardian cikke szerint Hszi Csin-ping a Kínai Kommunista Párt központi pénzügyi és gazdasági ügyekkel foglalkozó bizottságának legutóbbi ülésén azt mondta a tisztviselőknek, hogy a kormánynak szabályoznia kell a túlzottan magas jövedelmeket, és arra kell ösztönöznie a magas jövedelmű csoportokat és vállalatokat, hogy többet adjanak vissza a társadalomnak.

A párt központi bizottságából elégedetlenségről érkeztek hírek a gazdag vállalkozók új osztályának felemelkedése miatt.

Az egyik legnagyobb kínai techcég, a Tencent nemrég közölte, hogy bővíteni fogja társadalmi kötelezettségvállalásait. Augusztus elején a vállalat játékait az állami médiában „szellemi ópiumnak” nevezték, ami arra késztette a céget, hogy szigorítsa a gyerekek hozzáférésének lehetőségét az általuk gyártott játékokhoz és más tartalmakhoz.

A Kínai Kommunista Párt igyekszik visszaszorítani a nagyvállalkozók befolyását, tavaly például a hatóságok megakadályozták, hogy az Alibaba egyik leánycége a tőzsdére menjen, mert ez növelte volna Jack Ma Alibaba-alapító hatalmát, aki jelenleg az ország második leggazdagabb embere. Néhány kínai szupergazdag vagyona egyébként csökkent az elmúlt hónapokban, mert a résztulajdonukban lévő tőzsdei cégek közül többnek csökkent az értéke a szigorodó környezetvédelmi előírások és az ezek miatt járó állami büntetések miatt.

Hszi Csin-ping a kritikusai szerint eddig túlzottan elnéző volt a nagyon magas jövedelműekkel szemben, ezért várhatóan kiterjesztik a vagyonadót, és emelik a jövedelemadó-kulcsokat, hogy a nagyon gazdagoktól átcsoportosíthassanak pénzeket a szegényebb rétegekhez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!