A régió első lazacfarmja épülhet meg Zalaegerszegen

2021. augusztus 18. – 08:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

8,4 milliárdból épülhet meg a régióban először egy csúcstechnológiával működő szárazföldi lazacfarm Zalaegerszegen – írja a Napi.hu.

A haltenyészet az általa használt új technológiának köszönhetően, sokkal környezetbarátabb is lesz. „A RAS technológia magyarul recirkulációs akvakultúra-rendszert jelent, amelynek lényege, hogy a felhasznált víz folyamatos tisztításon és szűrésen megy át, így újra és újra fel lehet használni” – nyilatkozta Sagyibó Viktor, a Zalmon Kft. tulajdonosa. Sagyibó korábban a Microsoft és a Telenor vezető pozícióiban dolgozott, de a Miniszterelnökség miniszteri biztosaként is tevékenykedett.

Az építkezéseket várhatóan 2022-ben kezdik el, 2024-re pedig már megtörténhet az első „lehalászás”. A farmon nagyjából 300 ezer halat tartanak majd, heti 19 tonna húst termelnek ki. Éves szinten ezer tonna halat szeretnének majd kitermelni, ami a 26 ezer tonnás magyar halkitermelésben csupán néhány százalékos növekedést jelent majd.

A lehalászott, kizsigerelt halakat exportálják, illetve hazai piacon egyaránt értékesíteni fogják. A lazacfarmnak köszönhetően 30 százalékkal is megnőhet a halászati export.

A projektről itt olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!