Schanda Tamás: Újabb körrel folytatódik az elektromos kerékpár megvásárlását segítő pályázat

2021. augusztus 02. – 09:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A közlekedés zöldítésében a bicikli, a motor és a roller is fontos, a nagyobb hatású programok azonban inkább az autók és buszok beszerzését segítik.

Klímacéljaink elérése érdekében nemcsak a megújuló áramtermelés, de a közlekedés és a fűtés zöldítése, valamint az ipar, a mezőgazdaság és a háztartások energiahatékonysága is kiemelten fontos. A szükséges közlekedési programokról részletesen szól a Fit for 55, vagyis a 2030-as uniós kibocsátás-csökkentési célok gyakorlati programcsomagja, igaz minden ilyen programnál fontos rögzíteni, a közlekedés elektromossá tételének akkor van értelme, ha maga az áramtermelés már nem fosszilis alapú.

A nagy programban egy apró láncszem, az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázat, de minden nagy eredmény ilyen apró láncszemekből áll össze. A programnak immár a kilencedik fordulója nyílik meg augusztus 2. és 6. között – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese, aki elmondta, hogy a kormány eddig több mint 4,8 ezer elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá közel 522 millió forinttal.

Az 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat újabb szakasza augusztus 2.-án nyílt meg. A dokumentumokat ebben a fordulóban augusztus 6. éjfélig lehet benyújtani.

A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében pedig legfeljebb 150 ezer forint.