Kivéreztetve érzik magukat az ellenzéki kerületek, miközben a kormány szerint ők brutális összeggel támogatják Budapestet

Az önkormányzatok gazdálkodását vizsgáló cikkünkben a következő kérdéseket szeretnénk megvizsgálni:

• Az önkormányzatoknak 2020-ban és 2021-ben kezelniük kellett a Covid és a kormányzat okozta pénzügyi nehézségeket (kevesebb iparűzési adó, tömegközlekedési bevétel, parkolási díj, viszont több egészségügyi kiadás).
• A központi támogatások eléggé szelektívek voltak. Vajon független-e a politikától az, hogy Debrecen kapta a legtöbbet, viszont az ellenzéki vezetésű kerületek kimaradtak?
• Fürjes Balázs államtitkár szerint ugyanakkor Budapest kivételes elbánásban részesül, a főváros soha nem kapott még ennyi központi forrást.
• Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint nem is a működésre fordítható bevételek hiánya okozza a legégetőbb kérdést, amit csak a beruházások önerejének visszaforgatásával lehetett kezelni.
• És mit tehet a lakosság, szavazzon mindig arra, akinél a központi kasszakulcs van, vagy ne hagyja magát így befolyásolni?

Az ellenzéki vezetésű önkormányzatok sokkal kevesebb központi támogatást kapnak, mint a kormánypárti települések. Esélytelenebbül pályáznak mindenféle programokra, ezért nehezebben is oldották meg a 2020-as, illetve a 2021-es év kihívásait. Ez a „kihívás” egy elég visszafogott kifejezés, olyasmiket takar, mint

• az iparűzési adó jelentős visszaesése (erre jött rá a 2021-es megfelezés),
• a parkolási bevételek érdemi megnyírása,
• a gépjárműadó elvesztése,
• a hipa előzetes feltöltésének elhagyása,
• a városi közlekedés-üzemeltetés terheinek covidos növekedése,
• a fenntartott intézmények egészségügyi kiadásinak megemelkedése.

A helyzetet jól jellemzi egyetlen adat: a főváros 2019-ben 10 milliárd forintos pozitív egyenleggel zárt, 2020-ban 88 milliárd forintos mínusz keletkezett.

A kormánypárti települések előnyt élveznek az ellenzékiekkel szemben? Na bumm, ezzel sok izgalmasat azért nem állítottunk, ahogy az ismert újságírói mondás tartja,

„az nem hír, hogy a postást megharapta a kutya, az már hír, ha a postás harapta meg a kutyát”.

Mégis egy ilyen valójában izgalmas, a korunkat jól jellemző jelenség megfelelően mérhető, és a részben általunk, részben külső szakértő segítőink által összeállított gyűjtés nyomán rögtön filozófiai kérdések vethetők fel.

Miért történik mindez? Mi ennek a következménye? Milyen újságírói feladat ennek kezelése? Hiszen, ha adott egy pályázat, ahol sokkal többet nyernek a kormánypárti települések, például hasonló fővárosi kerületek közül a kormánypárti vezetésűek aratnak, az ellenzékiek pedig lemaradnak, akkor a pályázat zsűrije elmosolyodás nélkül elmondhatja, hogy kizárólag szakmai szempontok alapján mérlegelt, és ez jött ki.

Mint amikor egy nagy állami vállalat szakmai alapon elhatározza, hogy az ő reklámkampánya jobban érvényesül a 888.hu vagy a Lokál hasábjain keresztül, mint a nagyságrenddel olvasottabb, de nem kormányközeli más portálokon keresztül.

Mi az oka a szelektív támogatásnak?

Majd mindjárt citáljuk, hogy milyen adatok alapján gondoljuk, hogy erős a szelekció, de még előtte egy gondolatot arról, hogy ennek egyáltalán mi lehet az oka. Vagyis, ha majd elhiszik, bizonyítottnak látják a tendenciózus mintázatot, miért teszi a kormányzat azt, hogy amennyiben egy városban 30-cal több szavazója volt a Fidesznek, akkor aranyeső hullhat rája, ha pedig a városban 30-cal az ellenzéknek volt több szavazója, akkor jöhet a büntetés.

Természetesen a példa kisarkított, sok helyen sokkal nagyobb az egyik vagy a másik oldal támogatása. A beszélgetéseink alapján ilyen szempontok merültek fel:

1. Bosszú, „ezt érdemlitek, mert ti rosszul választottatok”,
2. Hála, bár állítólag ez nem politikai kategória, de gondolkodhat úgy a kormányzat, hogy „ti viszont kitartottatok mellettünk, a mieink vagytok, adunk nektek, ti viszont, akik nem vagytok velünk, csak nem várjátok, hogy mi fogjuk segíteni a fejlődésetek?”
3. Politikai cél, ha a választó azt látja, hogy a kormánypárti kerületben parkosítanak, a balosban meg csak „sírnak”, a jövőbe mutatóan lehet erősíteni azt a narratívát, hogy ki az alkalmatlan a városvezetésre és ki az, aki megoldja a feladatokat,
4. Alkupozíció, egy fideszes önkormányzat joggal kérheti, hogy kedves központ, adjál pénzt, ez a feladatod. A központban pedig nehezebb ennek a logikának ellenállni, a sajátjaink azért ne érezzék már magukat rosszul. Vagyis nem is mindig a fejlesztési cél a fontos, hanem sokszor csak a táboron belüli politikai béke megteremtése.

Milyen eredményt hozott a kutakodásunk? Aki figyelmesen olvassa a városok vagy a fővárosi kerületek tájékoztatását, visszatérően azzal találkozhat, hogy a különböző támogatásoknál mintha az állami döntéshozók szemérmetlenül mazsoláznák ki a kormánypárti és így támogatható önkormányzatokat, miközben rendre visszavernék az ellenzéki vezetésű városok igényeit.

Ebben az anyagban arról van szó, hogy a Belügyminisztérium összesen 60 milliárd forint elosztásánál folytatta azt a gyakorlatot, hogy a pályázók nagy többsége nyert, viszont Budapest ellenzéki vezetésű kerületei nem kaptak forrást. Több pályázatról is szó van a cikkben.

• Előbb „az átlagosnál rosszabb pénzügyi helyzetben lévő”, 25 ezer főnél népesebb városok önkormányzatai között osztottak szét 23 milliárd forintot.
• Majd a fővárosi kerületek jutottak hozzá összesen közel 9 milliárd forinthoz útfelújítás, földutak leaszfaltozása céljából.
• Végül pedig 26 milliárdot osztottak szét „önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására”.

Utóbbinál Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár még hangsúlyozta is: az 1498 pályázó 95,73 százaléka, 1434 település kap összesen több mint 25,8 milliárd forintot. A fővárosból kizárólag olyan kerület nyerhetett – V., X., XII., XVI., XVII., XX., XXIII. –, amelyben nem ellenzéki politikus a polgármester. A jómódú V. és XII. kerület az összes pályázó közül a legtöbb forrást, 60-60 millió forintot nyert el.

Természetesen megkerestük a Belügyminisztériumot, amely ugyan dicséretesen gyorsan válaszolt a kérdéseinkre, de nem meglepő módon a kérdéseinkben megfogalmazott „szelekcióval” nem értett egyet:

„a Belügyminisztérium a pályázatok értékelése során szakmai döntést hoz. A döntés-előkészítés folyamán, illetve a döntés alkalmával nem vizsgálja, hogy a pályázó önkormányzat polgármestere melyik párt támogatottja, tagja vagy éppen pártonkívüli, ebből következően a pályázati eredmények ilyen szempontú osztályozását sem végzi el.”

Mi azonban megtehetjük az ilyen vizsgálatot, illetve beszélgettünk ellenzéki és kormánypárti önkormányzati vezetővel is, illetve külső segítséggel azt is igyekeztünk összegyűjteni, hogy a Covid óta az önkormányzatoknak adott egyedi, jellemzően konkrét célhoz kötött támogatásokban megjelent-e ez a szelektív mintázat.

A 25 ezer főnél nagyobb lakosságszámú települések önkormányzatainak támogatására több határozat is született. Nem szeretnénk elveszíteni az olvasóinkat túl sok jogi idézettel, de a 2005/2020. (XII. 24.), a 1171/2021. (IV. 9.); a 1271/2021. (V. 17.), illetve a 1369/2021. (VI. 10.) kormányhatározatok alapján került sor a pénzosztásra, amelyek a Magyar Közlöny 2020/290., 2021/61.; 2021/90.; 2021/109., illetve a Pénzügyi Közlöny 2021/1. és 2021/5. számában megtalálhatók.

A támogatási „versenyfutást” toronymagasan Debrecen nyerte meg, amely több címen összesen 11 milliárd forintot nyert el. Debrecen alighanem az egyik leghűségesebb fideszes város. Bár talán már nem is emlékszünk rá, de a rendszerváltás után az első két ciklusban még SZDSZ-es polgármestere volt a városnak Hevessy József személyében, de aztán jött a fideszes Kósa Lajos, és 1998 óta ő, majd a fideszes Papp László magabiztosan húzza be a várost.

Az ezüstérmet Szolnok szerezte meg képzeletbeli versenyünkben, amely 6,3 milliárd forinttal lett második. Szolnok is igazi fideszes fellegvár, innen származik Várhegyi Attila, illetve Nyerges Zsolt emblematikus Fidesz-közeli üzleti és politikai szereplők, mellesleg itt született Lévai Anikó, illetve jó ideje a kormánypárti Szalay Ferenc a polgármester. Egyetlen ciklus erejéig a szocialista Botka Lajosné lehetett itt ellenzéki városvezető (mármint mai politikai viszonyrendszer alapján, mert a 2002–2006-os ciklusban ő, „emeszpésként” kormánypárti polgármester volt).

A képzeletbeli dobogóra még többen felfértek, vagyis a 4 milliárd forintnál többet kapó önkormányzatok közé kis különbséggel bekerült

• Budapest XXIII. kerülete (Soroksárról van szó, ahol a független Bese Ferenc a jobboldal támogatásával az ellenzéki összefogás felett győzedelmeskedett),
• Pécs (ez egy gyakran váltó város, most Péterffy Attila személyében ellenzéki a városvezető),
• Nyíregyháza (ahol a kormánypárti Kovács Ferenc vezeti egy évtizede a várost).

Ahogy haladunk lefelé a támogatások listáján, a 3 milliárd forint feletti sávban ott van még Szeged, Békéscsaba és Miskolc, de Sopron, Kaposvár és Zalaegerszeg is nagyjából elérte ezt a szintet.

A következő klaszter, vagyis Eger, Székesfehérvár, Győr és Veszprém a 1,5 milliárdos kategória, Kecskemét, Kiskunfélegyháza és Hódmezővásárhely pedig már csak 1,2 milliárd körüli összeget kapott. Azt nem lehet mondani, hogy teljesen homogén lenne a csapat, de azért összességében itt is kitűnik, hogy a fideszes települések több forrást kaptak, olyan nagy települések, mint az ellenzéki vezetésű fővárosi kerületek viszont hiányoznak a listáról.

Soha nem látott támogatások

Természetesen ez a kérdés a kormány szempontjából egészen máshogyan néz ki. Az itt olvasható közleményben látható Fürjes Balázs államtitkár véleménye. Ő a Miniszterelnökségen a Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

A szelektív pályáztatási és támogatási rendszerrel kapcsolatban közvetlenül is kerestük a Miniszterelnökséget, egyelőre onnan nem érkezett válasz.

Fürjes Balázs szerint „a kormány 2021-ben is százmilliárdokat biztosít a főváros működésére és fejlesztésére.

Budapest egyértelműen kivételes elbánásban részesül a települések között, de ez természetes: főváros csak egy van, és azt meg kell becsülnünk”

– fogalmazott. 2021-ben a legnagyobb mértékben a fővárosi önkormányzatok működési támogatása emelkedik. A 2020-as 85 milliárd forint után idén a fővárosi és kerületi önkormányzatok együttesen 116 milliárdot kapnak Budapest működési kiadásainak fedezésére, több mint harmadával növekszik a kormányzati támogatás – közölte.

Elértük a kérdéseinkkel Kiss Ambrus fővárosi főpolgármester-helyettest, aki szerint 2020-ban az önkormányzatok gazdálkodása gyökeresen átalakult, mert a kormány lefelezte az iparűzési adót, elvette a gépjárműadót, az ingyenes parkolással redukálta a parkolási bevételeket. Mindezzel elsősorban a működésre fordítható összegek kerültek veszélybe, vagyis azok a források, amiből lehet béreket fizetni, vagy a dologi kiadásokat fedezni.

Az önkormányzatok keze meg van kötve. Miközben a kormányzat most szinte limit (legfeljebb a piacok vagy az Európai Bizottság jelenthet korlátot) nélkül el tud adósodni, adókat tud kivetni, addig az önkormányzatok sem adókat nem tudnak kivetni, sem működési deficitbe nem csúszhatnak, mert ezt a törvényi szabályozásuk tiltja.

Vagyis a felsorolt bevételcsökkenések és a kiadások növekedésének kezelése csakis önerőből oldható meg. Nem kis pénzről van szó.

Gondoljunk bele, hogy a fővárosnál 2021-ben kiesik 17 milliárd forint iparűzésiadó-bevétel, de például a covidos közlekedési rend miatt 2020-ban hasonló összeg, vagyis szintén 17 milliárd forint kellett a fővárosi közlekedésre is.

A Covid idején, saját példámból kiindulva, már nem vettem bérletet a home office alatt, kerültem is a tömegközlekedési eszközöket. Más is így tett, de a dolgozók miatt szinte ugyanúgy közlekedtek a villamosok és a buszok. Márpedig bérekre és üzemanyagra akkor is nagyjából annyi forrás kell, ha fürtökben lógnak az utasok a villamoson, vagy akkor is, ha szerelvényenként egy egészségügyi dolgozó bóbiskol csak rajtuk.

A kormány segítségeivel nemcsak az a baj, hogy szelektívek, de a „kézből etetésnél”, vagyis a célhoz kötött fejlesztési támogatásokból nem lehet béreket fizetni. A működésre azoknál az önkormányzatoknál, amelyeknek volt tartalékuk, abból jutott, amelyeknek meg nem volt, na ők tényleg elkezdtek bűvészkedni. Ilyenkor kell szakmányban önkormányzati ingatlanokat eladni, fejlesztéseket leállítani és visszaszippantani az önerőt a működésbe.

A főváros esetében a legfontosabb megoldási elem a jövőbeli fejlesztések önerejével volt kapcsolatos. Budapestnek és a luxemburgi EIB-nek volt egy nagy szerződése, amit még Tarlós István kötött. Ennek az volt a lényege, hogy az EIB minden beruházási egységhez ad egy további egységet. A bank most belement abba, hogy ugyanazzal a hitelkerettel, de már 90 százalékban maga vállalja a projektek finanszírozását, így Budapest a felszabadított önerőből működhetett.

Az önkormányzatok anyagi ereje amúgy is nagyon csalóka. Van egy olyan pénzügyi fogalom, hogy maradványérték. Ez egy olyan összeg, ami az önkormányzatoknál levő forrás, ha tetszik, már náluk kamatozik. A baj csak az, hogy valójában ez a vagyon is jövőbeli nehézségeket, kötelezettségeket takar. A maradványérték az uniós pályázatokhoz már kiosztott forrásokat takarja. Ám, ha egy beruházás még nem valósult meg, mert

• elhúzódnak a közbeszerzési eljárások,
• drágul a műszaki tartalom (az anyagár-emelkedés miatt ez most súlyos realitás),
• ha új közbeszerzést kell valamiért kiírni,

akkor ez a maradvány ott van a könyvekben, de előbb-utóbb eljön az igazság órája, kiderül, hogy a forrás már nem feltétlenül elég a kijelölt célhoz, ekkor pedig

• vagy ad pótlólagos forrást a kormány, és kipótolja a hiányzó pénzt a központi költségvetésből,
• vagy az önkormányzat megoldja valahogy a hiányzó pénzt, például az említett ingatlaneladásokból,
• vagy bedőlnek a projektek, és nem lehet lehívni a forrásokat, akkor pedig vissza kell azokat adni.

Egy azonban biztos, a település működtetésére ezek a források sem használhatók fel.

De vajon örülnek a jobboldali kerületek annak, hogy ők kapnak pénzt, mások pedig nem? Részben persze biztosan, hiszen ki nem örül a pénznek, és kétségtelenül ilyenkor forrás áll a házhoz. Részben viszont a segítség nem feltétlenül az, amire ők valójában vágynak. Gondoljuk csak el, ha a működésre nem maradt forrás, akkor nem akkora segítség az, ha célhoz kötötten, felpántlikázva érkezik pénz („alig tudunk bért fizetni, de még több is a fejlesztési feladat”).

És azért egy pillanatra azt is érdemes rögzíteni, hogy a választóknál sem feltétlenül válik szét, hogy mi a kerület (kormánypárt) és mi a főváros (ellenzék) sara. Ha valami nincs rendben egy fővárosi kerületben, akkor nehéz szétdobni, hogy azt ki okozta.

Leegyszerűsítve lehet azt mondani, hogy a kátyú a főváros sara, ha olyan úton van, ahol busz jár, és a kerület sara, ha olyan úton van, ahol nem jár busz, de ha belemegy az autós, nem fogja tudni a felelősséget cizellálni. A szemétről is mondhatjuk, hogy a kerület felelőssége, ha a járda szemetes és a fővárosé, ha egy nagyobb úton van kosz, de ugye nem túl reális, hogy ez a választók fejében is így szétválik.

Gyakran hallani arról is, hogy a kormány ugyan forrásokat von el, de feladatokat is átvállal. Fürjes Balázs a már idézett közleményben erről is szót ejtett:

„ha a főváros elfogadja megoldási javaslatunkat, 60 milliárddal tehermentesítjük a fővárosi költségvetést, 60 milliárdot spórolhat meg a főpolgármester, 60 milliárd újabb extra segítséget kap Budapest”.

Kiss Ambrus szavai alapján azért ez inkább kommunikációs fogás, mert az említett 60 milliárd forint nem tehermentesítés, olyan költésekről van szó, ami nem is volt a főváros terveiben.

Elsősorban azért, mert bizonyos fővárosi projektek, a Biodóm befejezése, vagy a budai fonódó villamos (a Kopaszi-gát felé) nem szerepelt a főváros fejlesztési vagy közlekedési prioritásai között. Budapest inkább a Bajcsy-Zsilinszky úti villamost tartaná fontosnak, ami egy „zöldítő” beruházás, kiváltaná a buszközlekedést. A Deák térrel érne első körben össze a már működő hálózattal, de hosszabb távon akár Újpalotáig jelenthetne kötöttpályás tömegközlekedést, jó esetben a Nyugati-felüljáró problémáját is segíthetné.

A fenti történetekből talán már elég világosan kiderült, hogy a helyi önkormányzatoknak sokféle állami intézménnyel lenne érdemes egyeztetnie. A kormány például a főváros esetében egy egykapus rendszert próbált kreálni, ez a kapu a Fürjes Balázs-féle államtitkárság lett volna, de a kasszakulcs a Miniszterelnökség mellett a Pénzügyminisztérium bevonását, míg az önkormányzati államtitkárság miatt a Belügyminisztérium szerepét is megkívánja. Más projektekben pedig az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál (ITM) vannak a lapok.

A felek, vagy legalábbis közülük a főváros, a Miniszterelnökség, a Pénzügyminisztérium, illetve a Belügyminisztérium kvartettje az iparűzési adó megfelezése után államtitkári szint bevonásával tárgyalt is, de az volt a kormányzati mondás, hogy

„a járványhoz nem lehet benyújtani a számlát, oldja meg mindenki úgy a feladatot, ahogy tudja”.

Ez természetesen igaz (mármint az, hogy a járvánnyal nehéz alkudozni), de azért a kormány elég segítőkész volt, amikor a lakosság és a vállalkozások helyzetét kellett kezelnie (moratórium, mentőcsomagok). Pedig az önkormányzatokra több teher hárult, gondoljunk az említett tömegközlekedési vagy bizonyos intézményekben az egészségügyi kihívásokra. Az Állami Számvevőszék és a Központi Statisztikai Hivatal adataiból az is látszik, hogy közben kumuláltan 2019-ről 2020-ra, majd 2020-ról 2021-re amúgy összességében a központi költségvetés nagy bevételei nem apadtak:

• a fogyasztáshoz kapcsolódó adó (áfa),
• a lakosság jövedelemadója (szja),
• de még a vállalkozások főbb adói (társasági adó) sem.

Ötletelés

A főváros meg is próbálkozott egyfajta szolidaritási adó ötletével, vagyis azzal, hogy a 2 százalékos hipa mellé a nem érintett szektorok (bankok, biztosítók, távközlés, kiskereskedelem nagyobb láncai) fizessenek további 0,5 százalékot, de ez az ötlet nem talált értő fülekre.

Egyszer egy politikus, egy amúgy valóban kötetlen háttérbeszélgetésen komoly arccal azt fejtegette nekem egy budai kávézóban, hogy

„ti, újságírók teljes tévedésben vagytok, azt hiszitek, hogy hasznos, amikor írtok egy-egy 10-20 milliós lopásról, valami elcsalt uniós forrásról vagy túlárazott közbeszerzésről. Dehogy hasznos. Éppen csak mintát adtok, hogy így is lehet. Az olvasó majd azt gondolja, hogy akkor minek gürizzek 12 órát naponta, hát ez sokkal egyszerűbb módja a családom eltartásának.”

Miről jutott ez az eszembe? Átfogó vizsgálódásunk tényleg azt az eredményt hozta ki, hogy az ellenzéki vezetésű városok rosszabb pénzügyi helyzetbe kerülnek, mint a kormánypártiak. Akinek fejlett az igazságérzete, az ezt egyfajta indokolatlan visszaélésnek tekintheti, hiszen miért kerül hátrányba az a polgár, akinek a városában több a kritikus szavazó?

De az igazságtalan elosztást úgy is fel lehet fogni, hogy újabb érvet kapnak azok a szavazók is, akik üzemszerűen szeretnek az aktuális hatalomra szavazni. Lehet ugyanis az is egyfajta végkövetkeztetés, hogy na ugye, hogy érdemes a mindenkori kormánypárt jelöltjére szavazni, hiszen akkor lesz leaszfaltozva az utca és akkor lesz jobban összeszedve a szemét.