Tendert ír ki a BKV a reklámhelyei bérbeadására

2021. július 19. – 16:17

Másolás

Vágólapra másolva

A BKV Zrt. Igazgatósága ismét kiírja a korábban eredménytelenül zárult reklámtendert. „A koncessziós eljárástól társaságunk azt reméli, hogy a kiszélesített versenyhelyzetnek köszönhetően a lehető legmagasabb árbevételt tudjuk elérni” – írja a vállalat hétfői közleménye.

A BKV által 2016-ban kiírt előző reklámtender hosszas jogorvoslati eljárások után 2021-ben – az ajánlattevő visszalépése miatt – eredménytelenül zárult. „A Fővárosi Közgyűlés akkori döntésének megfelelően, alkalmazkodva az elmúlt 5 év piaci és jogszabályi változásaihoz, társaságunk új alapokra helyezve hirdeti meg ismételten a reklámhelyek bérbeadását” – írják.

A mostani reklámtendert 6 évre írják majd ki, és a korábbi eljárástól eltérően négy, jól elkülöníthető rész-csomagra lehet majd ajánlatot tenni.

A BKV szerint az előző, vagyis 2016-os reklámtenderhez képest sok változás történt mind a reklámeszközeik körében, mind a jogszabályi környezetben. Az új eljárásban például már nem szerepelnek a HÉV-hez kapcsolódó reklámhelyek, sem – a településképvédelmi jogszabályrendszer miatt – a jelenlegi felszíni reklámeszközök. Az új tender kiírásakor figyelembe veszik a technológiai fejlődés adta új lehetőségeket, többek között a digitális eszközök telepíthetőségét.

„A pályázati feltételeket úgy alakítjuk ki, hogy azok biztosítsák a minél szélesebb körű versenyt, illetve azt is, hogy mind technológiai, mind esztétikai szempontból modern, a megújuló eszközparkhoz és a XXI. századi elvárásokhoz méltó reklámeszközök jelenjenek meg a BKV reklámhelyein. Ezáltal hosszabb távon is biztosított ezek színvonalas hasznosítása, valamint a bérbeadásából származó bevételek maximalizálása is” – írja a BKV.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!