30 milliárd dolláros gigaüzlet körvonalazódik a processzorpiacon
2021. július 17. – 08:34
A világ vezető processzorgyártója, az Intel 30 milliárd dollár (kb 9000 milliárd forint) értékű gigafelvásárlásra készül a Wall Street Journal értesülései szerint. A cég a GlobalFoundries nevű félvezetőgyártót venné meg, ami a világ csipgyártásának nagyjából 7%-áért felelős. A cég amerikai, de a tulajdonosa az Emirátusok egyik tőkealapja, amit Abu-Dzabi trónörököse, Mohamed bin Zayed koronaherceg irányít.
A koronavírus-járvány egyik mellékhatása a világszerte több iparágat is érzékenyen érintő csiphiány, ami az autógyártástól a videokártyák piacáig okoz komoly problémákat. Az Intel felvásárlása ezen enyhítene valamelyest, legalábbis az elemzők reményei szerint. A cég egyébként szembemegy az utóbbi évek trendjeivel, és egy kézben tartja a csipek tervezését és gyártását, sőt, utóbbit igyekszik megerősíteni a mostani felvásárlással (korábban pedig bejelentették, hogy 20 milliárd dollárt fektetnek új gyárak felhúzásába).
Ha az üzlet összejön, az érzékenyen érintheti az Intel egyik nagy riválisát, az AMD-t, aminek fontos gyártási partnere a GlobalFoundries. Az AMD és az Intel évekig vívott komoly harcot a piacon, és különféle szabadalmi perekben a bíróságon is. A konkurenciaharcban egy ideje az Intel áll nyerésre.