Matolcsy: Külön euró kellene az északiaknak és a délieknek

2021. július 12. – 13:45

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy 30 évvel ezelőtt nem az euró bevezetéséről kellett volna dönteni, hanem a szolgáltatások egységes piacának megteremtéséről, most sem az eladósodás, hanem a kettős euró jelentheti a megoldást – írta a Magyar Nemzeten megjelent cikkében Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

A cikk nagy részében a jegybank elnöke Európa helyzetéről értekezett, főként arra helyezve a hangsúlyt, hogy a kontinens globális térvesztése folytatódik. „A katonai erő, a diplomácia, a pénzügyi és gazdasági befolyás, a beruházások és a K+F terén az EU tovább veszít korábbi súlyából. Ennek döntő oka, hogy lemarad a 2020-as években – amely az 1970-es és 1940-es évtizedekre emlékeztet – a pénzügyi, kereskedelmi és az új típusú hadviselés eszközeinek kifejlesztésében. A két fő hadviselő fél – USA és Kína – hatalmas innovációs áttöréseket érnek el az összetett versengés összes területén, ebből azonban az EU lényegében kimarad” – írta.

Szerinte „az eurózóna bővül, de a belső törésvonal mélyül”, az EU „legerősebb pontja egyben a leggyengébb területe is: ez a közös pénz”. Mint írta, ma két eurócsoport él együtt egy eurózónában: az északiak és a déliek. „A mostani válságkezelés végleg jelezte, hogy nem csupán a gazdasági fejlettség, hanem az életmód, életfelfogás terén sem egységes Európa. A válság során az északiak jelentősen növelték a déliekhez képest már korábban is jelentős előnyüket. Ez így lesz az egész évtizedben.”

A válságok alatt több szinten is jelentősen nőtt a kontinens eladósodottsága, „az EU rálépett a japán útra, ami két elveszített évtizedet és a GDP 260 százalékát elérő államadósság felhalmozását hozta a távol-keleti szigetország számára. Innen már nehéz a visszaút” – írta.

A kettős euró, mint megoldás

Matolcsy szerint a közös pénzpolitika az északiaknak fejlődést hoz, a délieknek további lemaradást. Ezen nem segít az eladósodás, mert „a pénz nagyobb mennyisége nem oldja fel a pénz minőségi hátrányát: a közös monetáris politikát és az egységes árfolyamot.

Külön euró kellene az északiaknak és a délieknek.

Ez ma lehetetlennek tűnik, ám csak az évtized elején járunk. Az új digitális jegybanki pénz megteremti az elvi lehetőséget az európai monetáris mozgástér tágítására és egy kettős árfolyamrendszer bevezetésére” – írta. Az MNB elnöke úgy véli, ahogy 30 évvel ezelőtt nem az euró bevezetéséről kellett volna dönteni, hanem a szolgáltatások egységes piacának megteremtéséről, most sem az eladósodás, hanem a kettős euró a megoldás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!