A bankholding egy igazán neves IT-szakembert igazolt

2021. július 9. – 10:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vinnai Balázs megtartja vállalkozásait, de a holding vezetésének is tagja lesz. Abban mindenki egyetért, hogy a nagy integráció kulcseleme éppen az informatika.

A Magyar Bankholding Zrt. idén márciusban hirdette meg a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank egyesítésére vonatkozó ötéves stratégiáját. Ennek kiemelt fontosságú eleme az informatika. Dr. Vinnai Balázs (nevére rákattintva egy, még az Indexben megírt nagyon érdekes sztori olvasható) most 2021. július 15-étől elnöki főtanácsadóként csatlakozik a Magyar Bankholdinghoz, és a vezető testületnek is tagja lesz.

Vinnai „doki” Balázs interjút is adott a bejelentéssel párhuzamosan a Portfolio.hu-nak. A szakember valóban nagyon erős választás, dolgozott már korábban is (Spéder Zoltán ideje alatt) a nagy hazai, államközeli pénzügyi csoport ügyein, és megkérdőjelezhetetlen nemzetközi tapasztalata is van banki digitalizációs projekteken.

Mint elmondta, a feladata egyáltalán nem arra szűkül, hogy a három bank mai rendszerei közül kiválasszák a legjobbat, simán lehet, hogy végül más informatikai megoldás születik, de mindenféle fejlesztéseket is felügyel.

Az ambiciózus Bankholding újabban rendre arról beszél, hogy le szeretné vetkőzni az államközeli, NER-es hazai bank imázsát, és digitális vonalon szeretne nemzetközi szinten is erős szereplővé válni. Nem lesz könnyű feladat, de az biztos, hogy ez a bejelentés most nem gyengítette, hanem erősítette a projekt esélyeit.

Az interjúból kiderül, hogy a szakember, akinek a nevét sokfelől lehet ismerni, az egykori IND, majd az őt megvásárló Finastra, a befektetésekre szakosodó BnL Growth Partners, a W.UP IT-cég, valamint a Codecool programozóiskolája révén is, megtartja a vállalkozásait, de vélhetően majd igyekszik megoldani, hogy ebből sem időhiány, sem összeférhetetlen helyzetek ne alakuljanak ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!