Csalás gyanúja a lélegeztetőgép-beszerzőnél: a Telexnek megszólalt a társaság vezetése

2021. június 30. – 08:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ott volt, ott van, de vajon meddig lehet még a jövőben is a tőzsdeparketten az Ott-One Nyrt. Tavaly úgy tűnt, hogy a cég megfogta az isten lábát: milliárdos egészségügyi üzleteket kötött, lélegeztőgépeket és maszkokat vett Kínából, láthatóan jó kapcsolatba került a magyar állammal. Aztán idén robbant a bomba: a cég könyvvizsgálója csalás gyanúját jelezve felmondott. A cég vezetése megosztotta velünk a saját értelmezését.

Szereted a fontos gazdasági sztorikat? Az utánajárásokat? Legyél te is a Telex támogatója, hogy még több hasonló anyagunk készülhessen!

Régóta a Budapesti Értéktőzsdén forognak egy kicsi cég, az Ott-One Nyrt. papírjai. A társaság most igazán különös ex-lex állapotba került. A részvények kereskedését felfüggesztették, mert a cégnek nincs könyvvizsgáló által auditált tavalyi mérlege, ugyanis az eddigi auditor, Gyapjas István felmondott, ráadásul csalás gyanújáról adott jelzést.

A cég egyelőre nem talált új könyvvizsgálót. Úgy tudjuk, hogy a társaság igazságügyi szakértővel is szeretné átvizsgáltatni a kifogásolt folyamatokat, miközben vélhetően valamilyen nyomozás is zajlik a feljelentés után. Nem éppen kecsegtető jövőkép. Megkerestük a cég vezetőit, hogy segítsenek értelmezni a helyzetet.

Egy kis előzmény

Az Ott-One Nyrt. jogelődje a 2010-ben tőzsdére lépő Hybridbox Nyrt. volt. Ez a cég valamifajta Netflix-jellegű streamingszolgáltatást tervezett a magyar piacon. Ez nem jött be, utána nevet változtattak (Fuso Nyrt.-re), de az újabb próbálkozás sem volt sikeres.

Újabb névváltoztatás után, már Ott-One néven, a társaság leginkább videójelekkel foglalkozott, mobiloperátoroknak, tévétársaságoknak szállított.

  1. Így például a TV2-nek (a Spíler-csatornák videostreamingjét), vagy közreműködő félként a Columbia Picturesnek,
  2. egy horvát partnernek a Google Drive-hoz hasonló szolgáltatást fejlesztett,
  3. de olyan izgalmas projektekben is részt vett, mint például a kolumbiai hadseregnek szánt vénaszkenner alapú rendszer és mesterséges intelligencia alapú növényzetfelismerő (kokacserje-azonosító) rendszer szállítása.

Korábban a G7 alaposabban is elemezte ezt a korszakot.

Beüt a Covid

Mint Májer Bálint, a cég vezetője a Telexnek elmesélte, ekkor még közvetlenül egészségügyi eszközökkel nem foglalkozott a cég, de 2019-ben online egészségügyi oktatással és kínai kapcsolatépítéssel már igen.

2020 márciusában aztán beütött a Covid, a lakosság rizsért, tésztáért és vécépapírért rohangált, az államok pedig maszkért és lélegeztetőgépekért. Az egészségügyi eszközök (medical devices) amúgy alaphelyzetben egy nagyon konzervatív piac, itt nem engedhető meg az, hogy valami elromlik vagy leáll. Olyan ez, mint a repülés, mindennek bombabiztosnak kell lennie.

Ám ebben a fázisban a kormányok előtt a bergamói intenzív osztály rémes képei peregtek le, mindenki bármi áron gépeket szeretett volna venni, ezért óráról órára mentek fel a kínai árak. Az eladók szinte bármilyen feltételt szabhattak, a teljes vételárat előre kérhették, mégis, aki csak tudta, lekötötte a kapacitásaikat.

A koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközöket: maszkokat, kesztyűket, valamint lélegeztetőgépek működtetéséhez szükséges eszközöket rakodnak ki egy Kínából érkezett repülőgépből a Liszt Ferenc repülőtéren 2020. április 24-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
A koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközöket: maszkokat, kesztyűket, valamint lélegeztetőgépek működtetéséhez szükséges eszközöket rakodnak ki egy Kínából érkezett repülőgépből a Liszt Ferenc repülőtéren 2020. április 24-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A beszerzési feladatot itthon a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kapta meg, a külügyi, vagyis a diplomáciai világ úgyis eléggé leállt, senki nem repült, így a külgazdasági feladatokkal is ellátott minisztérium tényleg ráállhatott a beszerzésekre. A 444.hu írt arról, hogy kik vásároltak ekkor lélegeztetőgépeket.

A vevők

A listán vannak külföldi (kínai, maláj, szlovák, izraeli, szlovén) cégek is, de vannak magyarok is, köztük egyetlen tőzsdei társaságként bukkant fel az Ott-One Nyrt.

Mint hallottuk, a korábbi külföldi üzletek miatt volt a cégnek már kapcsolata a KKM-mel, míg egy partnercég (nem tudjuk, hogy pontosan ki) ígért kínai beszerzési forrást. Vagyis egy négyelemű lánc kezdett felállni, kínai gyártó, tőle vásárló cég, az Ott-One és a KKM. Májer Bálint elmondta a Telexnek, hogy többször is adott ajánlatot a KKM-nek, jelezve, hogy az csak két óráig él. Akkoriban, mint írtuk, óráról óra változtak a feltételek, nehéz volt ezt a helyzetet elfogadtatni a megrendelőkkel, de végül a KKM elfogadta a körülményeket és az egyik ajánlatot, így „leütötték” a dealt.

Májer Bálint elmondta, hogy

„Nem ez volt életünk legszigorúbb szerződése, de nem is voltak normális viszonyok. Az állam segítséget várt, nem feszült rá a szigorú kötbérezésre vagy egy közbeszerzés kiírására, arra egyszerűen nem volt idő.”

A cégvezető szerint a magyar állam összesen 15 ezer kínai gépet hozatott be, az Ott-One Nyrt. ára volt az egyik legalacsonyabb a hasonló tudású gépek között.

A pontos dealek

Mivel a cég tőzsdén jegyzett, így a különböző közzétételekből kiderülnek a pontos feltételek is.

1. Először a KKM megbízásából vett a cég 500 lélegeztetőgépet, 4.7 milliárd forint értékben.

2. Majd a Duna Aszfaltnak vásárolt 100 ezer maszkot 120 millió forintért.

3. Végül az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak (ÁEEK) vásárolt maszkot, lélegeztetőgépet és kiegészítő berendezéseket 7,7 milliárd forintos összesített áron.

A három ügyletből kettő esett 2020-ra, amely évben a cég forgalmának 80-90 százalékát tették ki az egészségügyi eladások. A társaságnak korábban az informatikai projektjein magasabb profitja volt, mint az eszközkereskedelmen. Az Ott-One a gépimporton is keresett pénzt, de a befektetők szerint nem eleget, erről a Portfolio.hu portálján a társaságról szóló fórumban lehet sokat olvasni.

Könyvvizsgáló-szerződésfelmondás

Úgy tűnt tehát, hogy 2020-ban a társaság addig soha nem látott árbevételt ért el, láthatóan közel került a magyar államhoz, eljött a Kánaán – gondolhatnánk. Ehelyett a cég ma azért küzd, hogy egyáltalán működhessen.

A válság úgy kezdődött, hogy az auditor felmondta a szerződését. Gyapjas István, a cég könyvvizsgálója már ötödik éve vizsgálta a társaság könyveit, a 2021-es évben azonban felmondta a megbízását.

Az Ott-One vezetői úgy emlékeztek, hogy minden évben volt olyan téma, amibe a könyvvizsgáló jobban elmélyedt, de alapvetően minden zajlott a megszokott rendben.

Az éves auditra folyamatosan készült a társaság és a könyvvizsgáló. Utóbbi március közepéig nem jelzett problémát, de valóban voltak kérdései. Az egyik online konferencia-beszélgetés után a könyvvizsgáló jelezte, hogy egy vezetői levelet szeretne írni a cégnek, ami két hét múlva meg is érkezett.

Csalás gyanúja

A levél valójában felmondónyilatkozatot tartalmazott. A megbízás visszaadásának pontos okait nem ismerjük. Gyapjas Istvánt megkerestük, ő készségesen segített a nyilvánosan elérhető linkek összegyűjtésével és a könyvvizsgálói munkát, a feladatok leírását bemutató anyagokkal, de azt is jelezte a Telexnek, hogy a konkrét ügyről nem adhat tájékoztatást.

Erről az Ott-One sem tudott részleteket feltárni, annyit közölt, hogy nem értettek egyet a megállapításokkal, igazságügyi szakértőt kértek fel, hogy független szakember is segítsen értelmezni a helyzetet, amelyet az MNB felszólítására így mutatott be a cég egy elég keményen hangzó közleményben a tőzsdei közvéleménynek:

„A könyvvizsgáló megítélése szerint több olyan, a vizsgált időszakban előforduló jelentős értékű ügyletet azonosított, melyekkel kapcsolatban a részére átadott dokumentumok, bizonylatok önmagukban nem voltak elegendők arra, hogy az azokon szereplő gazdasági eseményekről és a hozzájuk tartozó, részére átadott könyvviteli és analitikus nyilvántartásokból kellő bizonyosságot szerezzen arról, hogy azok és a majd az azokból készült pénzügyi kimutatások egésze nem tartalmaz, akár csalásból, akár hibából eredő lényeges hibás állítást.”

Már ebben a mondatban is felmerül a „csalás” kifejezés, de volt folytatás is:

„Mivel a bizonylatok ellentmondók, és a vezetés, illetve partner ellenjegyzése mindkét típusú bizonylatokon szerepel, valamint a nem a beszámoló alátámasztására szánt bizonylat tartalmi közlése már befektetők részére és a hatóság részére is megtörtént, ezért könyvvizsgálóként úgy ítéljük meg, hogy a gyanított csalás fennállhat, illetve az adott partnerrel egyéb gazdasági ügyletek is előfordultak és folyamatban van, így valószínűsíthető, hogy a csalás esete nem elszigetelt jelenség lehet.”

Felfüggesztés

Csalás? Hát, ez nagyon nem hangzik jól. És valóban, április 16-án a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fel is függesztette a részvény tőzsdei kereskedését.

Ha a korábbi években nem volt gond az audittal, és a könyvvizsgáló évről évre meghosszabbította a szerződését a társasággal, csak a „lélegeztetőgépes” évben merült fel a csalás gyanúja, akkor eléggé adódik a feltételezés, hogy a konkrét ügy, vagyis a csalás gyanúja ehhez kötődik.

A cég ezt nem kommentálhatta, de hallottunk olyan vélekedést is, hogy teljesen másról van szó. Ezt az említett igazságügyi szakértői megbízás majd tisztázhatja, mert annak tárgya nyilván a problémás kérdés lesz.

Májer Bálint, az Ott-One Nyrt. vezetője – Forrás: Ott-One
Májer Bálint, az Ott-One Nyrt. vezetője – Forrás: Ott-One

Az Ott-One cégvezetése többszöri visszakérdezésünkre is csak azt mondja erről, hogy a törvényi szabályozások miatt „nem részletezheti” azt, hogy mi a könyvvizsgáló által kifogásolt gazdasági esemény. Csak a nyilvánosságra hozott általános megfogalmazással szolgálhatnak.

Mint már említettük, maga a könyvvizsgáló sem fejthette ki részletesebben az ügyet, mert ő arról egyáltalán nem beszélhet. Mindenesetre büntetőfeljelentés is történt, így vélhetően nyomozás is zajlik.

Róka fogta csuka

Laikusként elég hihetetlennek tűnik, de a cég és az auditor ötéves munkakapcsolata így végződött. Vagyis állítólag a felmondónyilatkozat után már informális kommunikáció sem volt a két fél között, csak amolyan jogi levélváltás, ebben a cég nem ismerte el a szabálytalanságokat, és felszólította a könyvvizsgálót arra, hogy igenis végezze el az auditot.

Az Ott-One-nak most nincs könyvvizsgálója. Az MNB felszólította ugyan a céget, hogy auditáltassa a 2020-as mérlegét, de a cég könyvvizsgálatát eddig senki nem vállalta el.

Az Ott-One a könyvvizsgálói kamarához fordult, illetve a Pénzügyminisztérium lenne jogosult eljárni, de könyvvizsgálót kényszerből nem rendelhet ki senki. Ez ugyanis nem olyan, mint a vádlottakat megillető védőügyvéd. Inkább olyan ez, mintha valaki vállalkozni szeretne, de egyetlen bank sem szeretne számlát nyitni az illetőnek, akkor az emberünk végül nem tud majd vállalkozni, mert senki nem kötelezheti egyik bankot sem, hogy nyisson számlát.

Patt

Az Ott-One Nyrt. tehát jelenleg gőzerővel szakértőket és könyvvizsgálót keres. A kibocsátók auditját csak kibocsátói minősítéssel is rendelkező auditor vállalhatja el, ebből pedig szűk a merítés, jelenleg 47-en vannak csak.

Úgy tudjuk, hogy e körből a cég igyekszik mindenkit megkeresni. Aki eddig reagált, az még nem vállalta el a feladatot, volt, aki jelezte, hogy leterhelt, mások még nem reagáltak.

Ha ezt nem sikerül megoldani, akkor egy idő után akár törölhetik is a céget a tőzsdei terméklistáról, de ez nem tűnik gyors folyamatnak, a Kartonpack Nyrt. például már hosszabb ideje ilyen mulasztásban van. Ha mégis ez történne, az paradox módon annyiban még segíthetné is a társaságot, hogy onnan már könnyebb auditort találni, hiszen szélesebb a merítés.

A cég vezetőinek és befektetőinek azonban nagyon nem érdeke, hogy odalegyen a nyilvános lét. Az idő nem a társaságnak dolgozik, mindenesetre a kisbefektetők hozzászólásaiból az látszik, hogy kettős remény él egymás mellett:

  • vagy rendeződjön a részvénytársaság sorsa,
  • vagy legalább derüljön már ki több a csalás gyanújáról.

Talán akkor a kínai egészségügyi eszközbeszerzések világáról is több információja lesz a közvéleménynek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!