Nettó 200 ezer forint feletti fizetésekért is alig találnak munkaerőt a magyar ültetvényekre

2021. június 9. – 13:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A munkaerőhiány ma már nagyobb gondot okoz a zöldség-, gyümölcstermesztésben, mint az időjárás és a tőkehiány, jelentette ki Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Növekedés.hu-nak adott nyilatkozatában.

Apáti elmondta: a képzettséget igénylő munkák mellett idénymunkára is alig találnak jelentkezőt az egész országban. Noha 15-20 évvel ezelőtt még bővelkedtek az olcsó munkaerőben, ma már csak nagyon kevesen akarnak a mezőgazdaságban dolgozni, kétkezi munkát végezni.

Bár a mezőgazdasági munkák legalább középfokú szakképesítést igényelnének, a munkáltatóknak az esetek 80-90 százalékban betanított munkással kell beérniük. Ám belőlük is hiány van, egyre kevesebben akarnak ugyanis a szabad ég alatt dolgozni. A fiatalok számára már nem vonzó ez a pálya, az alkalmazottak nagyobb része 50 év feletti, mondta el az elnök.

„Odáig jutottunk, hogy már azt sem nagyon zavarjuk el, aki nem végzi rendesen a munkáját, még megfeddni sem nagyon merjük, nehogy odébb álljon”

– nyilatkozta Apáti Ferenc.

Bár a munka kemény, a fizetések nem rosszak: a portál cikke szerint az északkeleti országrészben ugyan még csak 8 ezer forint körül van a napi bér, havi 22 munkanapra ez is nettó 166 ezer forintot jelent, az ország középső és nyugati részein viszont napi 10-12 ezer forint alatt már jellemzően nem mennek napszámba az emberek, inkább a napi 12-15 ezer forintos bérezés a jellemző, ami akár 260 ezer forintos nettó keresetet jelenthet havonta.

Apáti Ferenc szerint a munkaerőért folytatott verseny rendkívül kiélezett, a vállalkozók jobb híján egymásra licitálnak a bérekben. Az elnök szerint a munkaerőhiány mostanra olyan kritikussá vált, hogy a zöldség-, gyümölcstermesztők kénytelenek elfogadni: egyáltalán nem biztos, hogy annyi embert tudnak foglalkoztatni, mint amennyire éppen szükség lenne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!