G7: Mészáros Lőrinc volt felesége százmilliárdos cégvagyontól vált meg

2021. június 7. – 19:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eltűnt a legnagyobb, korábban családi tulajdonban lévő vállalkozások részvényesei közül Mészáros Lőrinc volt felesége – írja cikkében a G7.hu. A hatalmas állami megrendeléseket kapó építőipari cégeket összefogó Mészáros Építőipari Holding negyedét még tavaly vehette át Mészáros Lőrinc, idén májusban pedig már a család tőzsdén kívüli érdekeltségeinek nagy részét tulajdonló Talentis Group is kizárólag Mészáros Lőrinc kezében volt, írja a lap. Az utóbbinak korábban a fele volt Mészárosné Kelemen Beatrixé.

A Mészáros Építőipari Holdinggal kapcsolatban azt írják, egy idén márciusban tartott közgyűlés után írták át a cég alapszabályában a tulajdonosi szerkezetet úgy, hogy a korábban Mészáros felesége birtokában lévő részvények Mészároshoz kerültek, de – teszi hozzá a G7 –, a tranzakcióra hónapokkal korábban kellett, hogy sor kerüljön, legalábbis erre utal, hogy a vállalat beszámolója szerint már 2020 végén sem volt tulajdonos Mészárosné.

A Talentis Groupnál pedig még ennyi sem látszik, írja a lap. Ott a napokban leadott beszámolóból derült ki, hogy „a céget is elérte a válás”. Hozzáteszik, itt később, mint az építőipari érdekeltségnél. Ezt a vállalatot ugyanis 2020 végén Mészárosék még ketten birtokolták fele-fele arányban, idén május 31-én viszont már Mészáros Lőrinc egyedüli részvényesként döntött a társaság 6,7 milliárdos nyereségének a sorsáról.

„Mindenesetre így az sem derül ki, hogy pontosan milyen formában kerültek ezek a cégek Mészáros Lőrinchez, kapott-e értük pénzt, és ha igen, mennyit a felcsúti milliárdos volt felesége”

– írja a lap. A G7 korábban 150 milliárd forintra becsülte Mészárosné Kelemen Beatrix cégvagyonát, aminek a nagyját ez a két cég adta, de még a Forbes – alacsonyabb – becslése alapján is százmilliárd körüli cégvagyontól vált most meg Mészárosné.

Mészáros volt feleségének így egyetlen komolyabb vállalatban maradt érdemi részesedése; a Life- és OzoneTV-t is működtető Media Vivantis Zrt.-ben, amely valójában sosem volt családi tulajdonban, mindig is Mészárosnéé volt. A Hajdú Péter által vezetett társaság tavaly közel másfél milliárd forintos árbevételt, illetve 70 millió közeli nyereséget hozott össze, írja a G7.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!