Ezüst emlékérmét ad ki a Magyar Nemzeti Bank a tokiói olimpia tiszteletére

2021. június 4. – 08:07

frissítve

Ezüst emlékérmét ad ki a Magyar Nemzeti Bank a tokiói olimpia tiszteletére
Forrás: Magyar Közlöny

Másolás

Vágólapra másolva

Tízezer forint értékű ezüst emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a tokiói olimpia és paralimpia alkalmából, derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. Az emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 24 gramm, átmérője 37 milliméter, széle recézett.

Előlapján egy kajakos, egy úszó és egy kerekesszékes vívó absztrakt ábrázolása látható. Endrődy Zoltán tervezte, az ő mesterjegye is rajta lesz az érmén. Hátlapján egymás alatt a magyar olimpiai csapat és a magyar paralimpiai csapat logója látható. Ötezer darabot készítenek belőle.

A péntektől hatályos rendeletet Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke írta alá.

Japánban július 23-án tervezik megnyitni a 2020-as olimpiai játékokat, pedig Hirosima mellett az olimpiát rendező Tokióban, valamint Oszakában, Kiotóban és további öt prefektúrában van járványügyi vészhelyzet. A lakosság döntő többsége hallani sem akar a sporteseményről, orvosok és sportolók is tiltakoznak a koronavírus veszélyeire hivatkozva.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!