Harminc cég volt az őrző-védő bűnszervezet kezén, strómanjaik voltak, fantomizáltak, adót nem fizettek
2021. június 3. – 10:10
frissítve
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség indítványozta annak az öt embernek a letartóztatását, akik vagyonvédelmi szolgáltatással összefüggésben több mint 30 céget működtetve követtek el bűncselekményt, a bűnszervezet három milliárd forint adót csalhatott el.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak 2016-tól kezdődően hoztak létre egy az őrizetbe vételig működő, több mint harminc gazdasági társaságból álló, többszintes bűnszervezetet. A szervezet célja őrző-védő szolgáltatások nyújtása a megrendelők felé és ennek keretében a vonatkozó közterhek, így az általános forgalmi adó és az alkalmazottak utáni járulékok meg nem fizetése volt.
A számlázási lánc alsó szintjén álló gazdasági társaságok sem az adó, sem a járulékok vonatkozásában bevallásokat nem nyújtottak be, vagy ha igen, akkor befizetésük nem volt az állami költségvetés felé.
A cégeket folyamatosan hozták létre, vagy éppen szüntették meg, esetleg „fantomizálták” egy ügyvéd segítségével.
A bűnszervezet vezetőjének irányítása alatt állt valamennyi, az őrző-védő szolgáltatásban érintett cég még akkor is, ha a cégjegyzék szerint a vezetők mások voltak. A strómanokat hátrányos helyzetű személyek közül választották ki, akik anyagi ellenszolgáltatás fejében névlegesen vettek részt a cégalapításban, azt követően azonban mind a cégeket, mind a cégek bankszámlái feletti és egyéb rendelkezési jogokat átadták a bűnszervezet vezetői részére.
A keddi a NAV által szervezett, összehangolt akcióban több helyszínen kutatásokat tartottak, több dolgot lefoglaltak, és 5 személyt őrizetbe vettek. Az őrizetbe vett gyanúsítottak között volt
- a bűnszervezet vezetője,
- könyvelője,
- adminisztrációs ügyintézője és a színlelt könyvelés végzője,
- a strómanok és a vezetésükkel érintett cégek biztosítója,
- a cégeket alapító ügyvéd,
- valamint a pénzeket elosztó személy is.
A bűnszervezet általános forgalmi adó adónemben működése alatt az állami költségvetésnek 1,6 milliárd, míg a foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékok vonatkozásában 1,7 milliárd vagyoni hátrányt okozott.
A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség öt személy letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését indítványozta a nyomozási bíró felé. A főügyészség álláspontja szerint valamennyi terhelt vonatkozásában fennáll a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsításának, valamint a bűnismétlésnek a veszélye.