Varázslatos növekedés az európai autóiparban

2021. június 1. – 04:59

Másolás

Vágólapra másolva

Az autóipar egy igencsak méretes iparág Európában, nem szokott többszörösére nőni két év között. 2021 áprilisában azonban minden összejött, bázishatás, a harmadik hullám miatt elhalasztott vásárlások, illetve előrehozott fogyasztás, így a forgalom megháromszorozódott.

A brüsszeli székhelyű ACEA (Európai Autógyártók Szövetsége) rendszeresen közzéteszi az uniós országok gépkocsi-üzembehelyezési adatait. Ez ugye nagyjából az autóértékesítést jelenti, csak egyszerűbb a regisztrációt végző hatóságtól összesített adatokat gyűjteni, mint a dealerektől egyesével.

Összejött minden, mint a hamisgulyásban

A 2021. április havi, illetve az év első négy haváról közölt összesített adatok egészen különlegesre sikeredtek. Gondoljunk bele, mivel tavaly áprilisban a Covid kezdetén a személyes jelenlétet igénylő autóvásárlások gyakorlatilag teljesen lefagytak, az idén pedig már hasított a piac, az áprilisi adatok tényleg extra értékeket mutatnak. Az EU-ban áprilisban 218,6 százalékkal nőtt a személygépkocsi-regisztrációk száma, az év első négy havában pedig 24,4 százalék a növekmény.

Ha egy kicsit távlatosabban nézzük az áprilisi forgalmat, még azt sem zárhatjuk ki, hogy előrehozott és bepótolt vásárlások is jellemezték ezt a hónapot. Márciusig ugyanis elég vad volt Európában a járvány harmadik hulláma, vagyis megint egy olyan periódus volt, amikor annyira nem szívesen vettek részt a vevők személyes vásárlási folyamatokban.

Ugyanakkor a szektorban elég erős áremelkedési hullám is fenyeget, leginkább a klímavédelemhez kapcsolódó környezetvédelmi szigorítások miatt, így tényleg összejött minden, alacsony bázis, halasztott és előrehozott vásárlások.

Országonként

Aki még emlékezik arra, hogy 2020 áprilisában milyen rémes képsorokat kaptunk Bergamóból, vagy más észak-olasz városokból, az nem lepődik meg azon, hogy Olaszország a növekedésben csúcstartó lehetett. Áprilisban az olasz piac 3277 százalékkal nőtt, ugyanez a bővülés Spanyolországban 1878 százalék volt, Franciaországban 569. Németország a maga 90, vagy Magyarország a 70 százalékos növekedésével nem számított kiugrónak.

Talán még rémlik, hogy Svédország egy ideig megpróbálkozott a korlátozásmentes gazdaság-üzemeltetéssel, annyiban „igaza volt”, hogy áprilisban ott csak 15 százalékkal szakadt be az autóértékesítés.

Ami pedig az egyes márkákat illeti, vélhetően a termékmenedzserek nem túl gyakran találkoznak tízszeres növekménnyel, de 2021 áprilisában a Lancia 4500, és a Land Rover 1264 százalékos növekedést ért el. A nagy csoportok (VW, Renault, Peugeot, BMW, Toyota) nagyjából az átlagos növekedést hozták.

Az év eddigi része

Ha pedig 2021 januárjától áprilisig nézzük összesítve az EU személygépkocsi-keresletét, akkor 24,4 százalékos volt a növekedés. A piac teljes mérete elérte a 3,4 milliót, a legnagyobb piacok közül Olaszország 68 százalékos és Franciaország 51 százalékos növekedése az átlagnál erősebb volt, Spanyolország 19, Magyarország 10, Németország 8 százalékkal több személygépkocsit értékesített csak. Litvánia, Hollandia, Portugália és Szlovákia autóértékesítése még vissza is esett.

A növekedési számok impozánsak, de az ACEA arra is figyelmeztet, hogy valójában nem olyan rózsaszín a kép. Amennyiben több éven keresztül nézzük a számokat, azért az európai autóipar problémái még mindig látszanak, mert a 2021-es autóértékesítési adatok ugyan a lefagyott 2020-hoz képest kilőttek, de az utolsó békeév, vagyis 2019-hez képest 300 ezer gépkocsival alacsonyabb volt az időszakos értékesítés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!