Méretes bankvásárlás után az OTP Szlovéniában is piacvezetővé válhat

2021. május 31. – 18:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az OTP Bank adásvételi megállapodást írt alá a szlovén Nova KBM 100 százalékos részesedésének megvásárlásáról. A magyar bank ezzel Magyarország, Bulgária, Montenegró és Szerbia után újabb országban lehet piacvezető.

A régió egymáshoz eléggé hasonló bankpiacai, mint a magyar, cseh, szlovák, horvát vagy román mellett két eltérő struktúrájú piac volt a térségben, a szlovén és a lengyel. Lengyelország továbbra is fehér folt sok nagy régiós bankcsoport térképén, de a korábban alacsonyabb külföldi tulajdonhányaddal jellemezhető, majd egy krízis után angolszász alapok megjelenésével konszolidált szlovén piacon az OTP lehet a piacvezető.

A Nova KBM eddigi tulajdonosai, vagyis 80 százalékban az Apollo Global Management (ez is egy ilyen angolszász konszolidátor) és 20 százalékban az EBRD úgy döntöttek, hogy eladják az OTP-nek a bank teljes részvénypakettjét. Ez a bank volt a szlovén piacon a második, de mivel az OTP-nek már volt itt egy bankja, az SKB, így a magyar tulajdonú csoport válhat piacvezetővé.

Az OTP közleménye szerint ez a csoport történetének eddigi legjelentősebb akvizíciója, a tranzakció pénzügyi lezárására a szükséges felügyeleti engedélyek megszerzését követően várhatóan jövő év második negyedévében kerül sor. A vételárat a felek megállapodásuk alapján nem hozzák nyilvánosságra.

A Nova KBM, mérlegfőösszege alapján, 20,5 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, 2020-ban megvásárolta a szlovén bankpiac harmadik legnagyobb szereplőjét, az Abankt, a két bank integrációja tavaly decemberben zárult le.

A tranzakció lezárását követően az OTP (az SKB és a Nova KBM tulajdonosaként) mind hitel-, mind betétállomány tekintetében a szlovén bankpiacon 30 százalékát fedi le, ezzel egy „eurós” országban erősít.

Az OTP Bank az elmúlt 6-7 évben sokáig nagy felvásárlási rohamban volt, még olyan országokba is belépett, mint Albánia és Moldova, majd úgy tűnt, hogy már inkább lassít, Szlovákiából ki is jött. Stratégiája szerint úgy szeret részt venni egy adott ország bankpiaci versenyében, ha ott az első három szereplő között jegyzik.

Magyarországon, Bulgáriában, Montenegróban már piacvezető, Szerbiában bizonyos mutatók szerint szintén, vagyis Szlovénia lehet az ötödik ilyen ország. Emellett az orosz, az ukrán és a horvát leányvállalat tekinthető nagyobbnak. A bankcsoport jelenleg 11 országban több mint 16,3 millió ügyféllel rendelkezik, van egy közel 1500 egységből álló bankfiókhálózata és 38 ezer munkavállalója.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!