350 forint közelében az euró

2021. május 18. – 09:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


Erősödéssel kezdte a hetet a forint, miután Virág Barnabás, az MNB alelnöke belengette a kamatemelés lehetőségét. Hétfő délelőtt 353, kedd reggelre 351 forintot kell már csak adni egy euróért. Az MNB az inflációs adatok miatt dönthet az alapkamat emelése mellett.

A magyar infláció ugyanis öt százalék felett van, amire igen rég volt példa. Ennek részben globális okai vannak, mint az olaj árának emelkedése, részben pedig hazai folyamatok hatnak rá, a jövedéki adóváltozás, a forint árfolyama, és egyre inkább a nyitás is.

Több szakember szerint a 2021. áprilisi inflációs adat miatt kismértékben érdemes felfelé módosítani az idei inflációs várakozásokat, mivel az az év második felében fixen 4 százalék felett maradhat. Néhány tényező, ami ezt befolyásolhatja:

  • Az Euro7 szabályozás miatt 10 százalékos az autóipari infláció
  • az újraindítással nőni fog a fogyasztás a piacon
  • a nyitás után kevesebbet fogunk megtakarítani
  • a turizmusban, vendéglátásban is nőni fognak az árak.

Az idei inflációs kilátásokról, és hatásairól ebben a részletes cikkben tájékozódhat.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!