De Virág elvtárs, ez az ítélet: Dunaújváros jegyzője is beszállt a Dunaferr-harcba

2021. május 13. – 09:59

frissítve

De Virág elvtárs, ez az ítélet: Dunaújváros jegyzője is beszállt a Dunaferr-harcba
Fotó: Haász János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Május 6-án kellett volna közgyűlést tartania az ISD Dunaferrnek, ám a cég ügyvédje adott egy listát a dunaújvárosi jegyzőnek, aki erre az érintettek meghallgatása nélkül, azonnal kitiltotta a beadványban felsorolt részvényeseket, ügyvédeket, szakszervezeti vezetőket a gyár területéről. Innentől alighanem a politikai szál is felerősödik.

A tanú című film emblematikus jelentében Pelikán elvtárs gyakorolná a bírósági tanúvallomását, de Virágh véletlenül a vallomás helyett a koncepciós perben már jó előre megfogalmazott ítéletet adja át neki.

Mindenfajta túlzás nélkül így járt 15 ember az ISD Dunaferr eddig sem éppen rózsaszín történetében. Május 6-án Molnár Attila dunaújvárosi jegyző feladott értesítéseket, amelyekben nagy kapkodva (legalábbis erre utal, hogy már a levél első sora is többszörösen hibás) arról értesít 15 magánszemélyt, hogy ellenük Nagy Péter ügyvéd, az ISD Dunaferr Zrt. ügyvédje birtokvédelmi eljárást kezdeményezett, vagyis azt kérte a jegyzőtől, hogy őket tiltsa ki az ISD Dunaferr területéről.

A szövegben annak rendje és módja szerint le van írva, hogy az ellenérdekelt felek (vagyis a kitiltásra javasoltak) írásban vagy szóban nyilatkozatokat tehetnek, de valójában az eljárás megkezdésének napján május 6-án már döntést is hozott a jobbikos városvezetés jegyzője, hogy mindenkit kitilt.

Egy kalap alá vett mindenkit

A jegyző, hogy a cég valamilyen védelmét tervezve, azaz jóhiszeműen vagy szándékos hivatali visszaélést elkövetve, de gyakorlatilag Nagy Péter leveléből elfogadta, hogy ezek az emberek veszélyesek. Az volt a logika, hogy Mikó István korábban a sajtóban azzal fenyegetőzött, hogy több emberrel elfoglalja a cég biztonsági szolgálatát, de ezzel az indokolással olyan szakszervezeti vezetőket vagy fővárosi ügyvédet, ukrán kisrészvényest is kitiltottak, akiknek természetesen semmi közük nem volt a korábbi támadáshoz, csak annyi volt a bűnük, hogy a jelenlegi cégvezetéssel szemben kritikusak.

Bár a birtokvédelmi kitiltást nem lehetett megfellebbezni, azt többektől is hallottuk, hogy bíróságon támadják meg a határozatot, egyben büntetőfeljelentést tesznek a jegyző ellen. Kerestük Molnár Attila jegyzőt is, aki írásban jelezte nekünk, hogy

„döntésem ellen, amely 2021. május 6-án született, 15 napos határidővel bírósági felülvizsgálatnak van helye. Mivel addig folyamatban lévő ügynek tekintem, további tájékoztatást csak ezután tudok adni.”

Az általunk elért egyik kitiltott így írta le, hogy mit tapasztalt:

„Amikor május 12-én szerdán megjött a posta, két levelem érkezett, kaptam egy »idézést«️, vagyis egy levelet az eljárás megindításáról, de mellette már ott volt az ítélet is külön levélben.”

Molnár Attila jegyző – Fotó: Dunaújváros honlapja
Molnár Attila jegyző – Fotó: Dunaújváros honlapja

Hogy nem volt ennyi esze a Molnak?

Emlékeznek még, amikor a Mol Nyrt.-t előbb az osztrák OMV, majd az orosz Szurgut megpróbálta ellenségesen felvásárolni? Valószínűleg több álmatlan éjszakát, jó sok jogi és egyéb tanácsadói költséget igényelt a Moltól a védekezés.

Pedig lehet, hogy csak fel kellett volna hívni a XI. kerületi jegyzőt: tiltsátok már ki a közgyűlés területéről az OMV-s vagy szurgutos csókákat, és akkor nem tudnak eljönni szavazni.

Szokatlan megoldás lett volna, néztünk volna nagyokat, de Dunaújváros most valami hasonlóra vállalkozott, és miután a jobbikos városvezetés jegyzője, elvileg a törvényesség helyi őre durván beszállt a cégért vívott küzdelembe, alighanem erősebb politikai színezetet fog kapni az ügy.

A Fidesz is berágott

Legalábbis erre utal, hogy a helyi Fidesz nyílt levélben szólította fel Molnár Attilát, hogy legyen kedves ezt a hivatali ügyintézési tempót tartani a jövőben is.

Na de nézzük meg kicsit pontosabban, hogy most éppen mi történt a Dunaferr-sagában, mi előzte meg ezt a kitiltást.

Azt már sokszor leírtuk, hogy a cég a teljes nihil felé sodródik, nem tart közgyűléseket, nincs vezetője, mérlege, akadozik a bérfizetés, pislákol a termelés. Három csapat hallatja a hangját,

  • a korábbi menedzsment (Jevgenyij Tanhilevics vezérigazgatóhelyettes vezetésével, akinek már nincs képviseleti joga a cégben);
  • Tatjana Taruta, az egyetlen cselekvőképes igazgatósági tag;
  • és Mikó István (akiről korábban azt írtuk, hogy ügyvéd, de többen jelezték, hogy nem az, csak cégképviselő), aki a főtulajdonos megbízottjának vallja magát.

A közgyűlés

A Székesfehérvár Cégbíróság (Végh Adrienn bíró) tett volna már egy kísérletet, hogy rendezze az áldatlan helyzetet, március 23-án összehívta a társaság közgyűlését, kikézbesítette a meghívókat a részvényeseknek, ami május 6-ára, 10 órára szólt a Vasmű tér 1–3.-ba. A cél az volt, hogy visszaálljon a törvényes állapot. A napirendi pontok között volt az igazgatósági tagok és a felügyelőbizottság cseréje, a cégvezetés visszahívása.

A jegyző intézkedése tehát abban gátolta meg a Tanhilevics-körön kívülieket, Mikó Istvánékat, Tatjana Tarutáékat, valamint kisebb részvényeseket és szakszervezeti vezetőket, hogy a cégbíróság által összehívott közgyűlésen részt vegyenek.

Ezzel most megint távolabb került a megoldás, a menedzsment ugyan tett korábban egy kísérletet, hogy a cég korábban lemondott orosz igazgatósági tagjait valamiképpen reaktiválja, de a Győri Ítélőtábla hozott egy döntést, amelyben ezt a próbálkozást elutasította.

Nagy Péter az ISD Dunaferr Zrt. ügyvédje – Fotó: Haász János / Telex
Nagy Péter az ISD Dunaferr Zrt. ügyvédje – Fotó: Haász János / Telex

Politikai színezet

Ha valamire nem volt szüksége Dunaújvárosnak, akkor az az, hogy a város legfontosabb cégének kínos ügye még egy politikai színt is kapjon. Ez immár aligha elkerülhető.

Molnár Attila jegyző ugyan csak egy éve Dunaújváros megyei jogú város jegyzője, de korábban is aljegyzőként dolgozott.

A Fidesz innentől ezt az ügyet biztosan ki fogja használni a város visszavételére, hiszen Dunaújváros jobbikos vezetésű város, és a térség országgyűlési képviselője is ebből a pártból származik.

Eddig a Dunaferr szerencsétlen sorsa mellett ez inkább csak politikai ürügy volt arra, hogy minek segítsen a kormány az MSZP által elprivatizált és a jobbikos városban tengődő cégnek. Most, hogy a városvezetés nyíltan beavatkozott a közgyűlés megtartása ellenében, már nehezebben rázza le a felelősségét, alighanem sokkal erősebb lesz az ügy politikai aspektusa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!