Fideszes polgármesterek is megszüntetnék az ingyenes parkolást

2021. május 9. – 08:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár, illetve Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere, egyben a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke szerint is időszerű lenne az ingyenes parkolás újragondolása, a tavaly november óta érvényben levő döntés ugyanis hatalmas kiesést jelent az önkormányzatok számára.

Cser-Palkovics szerint Székesfehérvár esetében 20–30 milliós a bevételkiesés havonta, ám nem ez az egyetlen ok, amiért érdemes lenne felülvizsgálni a kérdést, az iskolanyitás hétfőn kezdődő, második üteme miatt ugyanis a jelenleginél is nagyobb zsúfoltság lehet a közlekedésben. „Ma már mindegyik nagyvárosnak az az érdeke, hogy a jelenlegi szabályokat át lehessen gondolni, és felül lehessen vizsgálni, akár úgy is, hogy az önkormányzatok a jövőben maguk dönthessék el, hogy milyen módon szervezik meg a közterületi parkolást” – mondta Cser-Palkovics az ATV Híradónak.

Szita Károly elmondása szerint Kaposvár esetében eddig 240 millió forintos mínuszt jelentett a parkolás ingyenessé tétele, és reméli, hogy mielőbb feloldják ezt a rendelkezést. „Most már úgy érzem, hogy nem lesz rá szükség” – fogalmazott Szita a csökkenő fertőzési mutatók és a növekvő beoltottság ismeretében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!