Sok volt a visszaélés, a Telekom megszüntette az emelt díjas sms-t

2021. május 4. – 16:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tájékoztatunk, hogy a küldött emelt díjas sms és a fogadott emelt díjas sms-szolgáltatásokat megszüntettük, ezért 2021. április 30. után nem elérhetők ügyfeleink részére – fogadja az odalátogatót a Magyar Telekom oldala.

A cég azért döntött az emelt díjas sms kivezetése mellett, mert az elmúlt években számos alkalommal használták félrevezető, megtévesztő szolgáltatásokhoz – válaszolta kérdésünkre Prónay Kinga, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatóságának munkatársa.

Hozzátette: az emelt díjas sms-szolgáltatás sok esetben okozott kárt az előfizetőknek, amit a Magyar Telekom jóváírásokkal igyekezett orvosolni. Így viszont ellehetetlenült a biztonságos és gazdaságos szolgáltatás.

A visszaélések visszaszorítása, kivédése az emelt díjas sms-t biztosító platformon komoly fejlesztéseket igényelt volna, miközben más fizetési megoldások is rendelkezésre állnak ezeknek a tartalmaknak az elérésére, közölte a cég.

Az emelt díjas sms-szolgáltatás forgalma átlagosan kb. havi 100 ezer sms volt. Kiemelték, hogy az emelt díjas sms kivezetése nem érinti a telefonos adományvonalakat, azok továbbra is elérhetők.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!