Laborban készült gyémántokra vált a világ legnagyobb ékszerkereskedője
2021. május 4. – 10:29
frissítve
A világ legnagyobb ékszerkereskedője, a Pandora leáll a bányászott gyémántok értékesítésével, átállnak a laboratóriumban előállított gyémántokra, írja a BBC.
A környezetvédelmi aggályok és a bányászatban alkalmazott kizsákmányoló munkamódszerek miatt egyre nagyobb igény mutatkozik a bányászott gyémántot felváltó alternatív megoldások iránt.
A Pandora vezérigazgatója, Alexander Lacik a BBC-nek elmondta, a változás egy szélesebb körű fenntarthatósági törekvés része. A cég vezetője szerint a műgyémántokat ráadásul olcsóbban tudják előállítani, „lényegében ugyanazt az eredményt tudjuk létrehozni, mint amit a természet teremtett, de nagyon-nagyon más áron” – mondta. A laborban előállított drágakő harmadakkora költséget jelent a cégnek, mint az, amit bányásznak.
Most persze még jóval több bányászott gyémánt van a piacon, de jelentős mértékben csökken a kitermelt mennyiség, ami 2017-ben még 152 millió karáton tetőzött, de azóta csökken, tavaly már csak 111 millió karát volt. A laborban előállított gyémánt mennyisége azonban egyelőre jócskán elmarad ettől, tavaly 6-7 millió karátot hoztak létre így.
A BBC által idézett felmérés szerint főként az Y- és Z-generációs fiatalok számára fontosabbak a fenntarthatósággal kapcsolatos aggályok, ezért ők lehetnek a laborgyémánt-kereskedők első számú célcsoportja.