Nyomozás indult a Volkswagen ellen a félresikerült áprilisi tréfájuk miatt

2021. április 29. – 21:45

frissítve

Nyomozás indult a Volkswagen ellen a félresikerült áprilisi tréfájuk miatt
Ezzel a pazar szójátékkal indult az egész tréfa – Kép: Volkswagen of America

Másolás

Vágólapra másolva

Nyomozást indít az USA Értékpapír- és Tőzsdebizottsága (SEC), miután a Volkswagen március végén bejelentette, hogy Amerikában Voltswagenre változtatják a nevüket – írja a Verge.

Az esetet mi is megírtuk, és egy valóságos hullámvasút volt: az este közepén jött a hír, és a Volkswagen of America közleményben meg is erősítette az állítást. Pár órával később aztán valakinek eszébe jutott, hogy nem kéne sokáig húzni a viccet, és gyorsan visszavonták a bejelentést, és közölték, hogy egy egyszerű áprilisi tréfáról volt szó.

Eredetileg akkor úgy tűnt, hogy a közleményt véletlenül adták ki, és állításuk szerint azért akartak nevet változtatni, hogy teljes mellszélességgel álljanak be az elektromos autók mögé. Miután a BBC és az AP is megírta a hírt, sőt, több lapnak a Volkswagen alkalmazottai is megerősítették a névváltást, végül visszatáncoltak.

A baj azonban már megtörtént, a részvényük ára megugrott. Ez több milliárd dolláros – ideiglenes – értéknövekedést jelentett a cég számára. Emiatt nyomoz a SEC, hogy kiderítsék, hogy a Volkswagen megszegett-e bármilyen szabályt. Egyelőre nem egyértelmű, hogy törvényt szegtek, de a SEC korábban is indított már hasonló esetben nyomozást – például amikor Elon Musk olyan dolgokat írt a Tesláról a Twitterre, amikről kiderült, hogy nem igazak.

A marketingfogás nem segített a Volkswagen megítélésén, hiszen nem ez az első, hogy a céget hazugságon kapták. 2017-ben 4,3 milliárd dolláros büntetést kellett fizetniük, mert a dízelautóik károsanyag-kibocsátásáról hazudtak az ellenőrző szerveknek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!